Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Erőss Alfréd: Az Egyház a krisztusi hit örök bizonysága
318 ERŐSS ALFRÉD 2. Az istenkeresők útja. A jel egyben lépcsőfok, indíték (critérium et motívum), amely föltétele1 egyben minden további közeledésnek Istenhez. Mindazok, akik igazán keresik az Istent, bizonyára eltalálnak az Egyházhoz. Szép föladat volna ezzel kapcsolatban történetileg is igazolni — tehát a posteriori kimutatni azt, amire a fontiekből a priori már következtethetünk —, hogy a magyarságot is egykor ez az őszinte istenkeresés vezette az Egyházhoz. Bizonyára most is ez tartja meg népünk legjavát a katolikus hitben. Túlságosan messze vezetne, ha elemezni akarnók mindazokat a lélektani mozzanatokat, amelyek megmagyarázzák, miként lehetséges, hogy valamely a civilizációtól többé vagy kevésbbé érintett ember olyannyira elvesztheti azt a szellemi distanciát a valósággal szemben, hogy a tárgyi megismerés számára érzéketlenné válik. Az ilyen elfásultság, amely épp az újkor életstílusát jellemzi, teszi elvakulttá, sőt vakká a modern embert Isten létének megismerésével és a hihetőség érveinek elfogadásával szemben. így érthető, hogy vannak emberek — bár nem hibájukon kívül1 2 — akik sem a teremtett világból Isten létét, sem az Egyház valóságából annak isteni küldetését föl nem ismerik, hanem ellenkezőleg, Isten létét s az Egyház nagyságát becsmérlő kritika tárgyává teszik. Figyelmünket inkább pozitív irányban azokra fordítjuk, akik az anyagiasságtól meg nem kötve őszintén keresték Istent s következéskép az Egyházhoz találtak. Az ősegyház idevonatkozó dokumentumait összefoglalta a kiváló tübingai teológus, J. A. Möhler, s mesterien mutatja be az első apologéták kritériumait. Már Szent Jusztin (f 165 k.) úgy mondja el megtérését, hogy miután nemzete nagy bölcselőit végigtanulmányozta s a pythagoreusok, sztoikusok, peripatétikusok életmódját kipróbálta, végül megtalálta az Egyházban az «egyedüli biztos és életrevaló filozófiát». A keresztények élete, tehát a közvetlen tapasztalat győzte meg, s említi, hogy másokra is ez volt a legnagyobb hatással. Csodatevő Szent Gergely saját megtérését hasonlókép indokolja (237 körül). Tanítómestere pedig Celsos ellen büszkén hivatkozik az Egyház csodájának tanuságtételére.3 Különösen jelentős mindezek között Szent 1 Szent Tamás, STh 2 II 1, 4 ad 2. «La crédibilité y est définie comme l’aptitude naturelle, nécéssaire, mais éloignée, et par suit, absolument parlant, non nécessitante d’une assertion révélée à être crue de foi divine.» Gardeil, i. m. — V. ö. Horváth, Hitvédelmi tanulmányok, Budapest 1943, 249. 2 V. ö. Lennerz, Natürliche Gotteserkenntnis, Freiburg i. Br. 1926 ; u. a. De Deo Unó, Roma 1931, 140 k. — Schütz, Dogmatika 1, 294—295. 3 «Justin erzählt, daß er selbst durch das Leben der Christen, durch unmittelbare Lebensanschauung für das Christentum gewonnen worden sei, und versichert wiederholt dasselbe von andern; Gregorius Thaumaturgus sagt
