Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Horváth Sándor: Az engesztelés
AZ ENQESZTELÉS 29 sértőnek a fölemelésében keresendő.1 Az engesztelékeny érzületnek kell itt mindent alakítania, a sértett cselekményeit, a fölajánlott elégtételt és adományokat, főkép pedig a sértett fél egész lelkületét. Ezért mondjuk a kegykeresés eszközeit engesztelő adományoknak, propitiatorium- nak. Hatékonyságuk attól függ, hogy a sértett fél előtt kedvesek-e, ill., hogy érzületéhez és az engedékenység felébresztéséhez vannak-e szabva. Az engesztelés, mint propitiatio, más részletfogalom formájában is föllép, s mint conciliatio, kiegyenlítés, játszik nagy szerepet a folyamatban. Az engesztelés eme részletfogalma igen alkalmas a folyamat szemléltetésére abban az esetben is, ha az indítás nem a sértőből indul ki, hanem mint egészen különös kegy-megnyilvánítás a sértettre vezetendő vissza, aki a kiegyenlítést nemcsak kezdeményezi, hanem a megvalósulásnak a lehetőségeit is megadja. A megbékülés (reconciliatio) összfogalmából az engesztelés eme részletfogalma különösen az egyesítést, a lelki összhang helyreállítását emeli ki. Conciliatio ugyanis az összefűzés, összetartás és egyesítés tényét vagy az ezekre irányuló törekvést jelenti, s így átvitt értelemben könnyen használható a lelkek egyes- ségének helyreállításánál is.2 Az engesztelés eme fogalmazása annyiban 1 Ebben az értelemben imádkoztatja az Egyház pl. Szent Cecília miséjének secretájában : nos tua propitiatione dignos semper efficiat. Amikor az Egyház engesztelésre szólít fel bennünket, akkor elsősorban Isten kegyes lehajlását akarja kieszközölni, azután haragjának megnyilvánulásait, a különböző szerencsétlenségek elhárítását vagy megszűnését igyekszik elérni és az isteni kegyelem működésének útját egyengetni. Jól tudjuk, hogy mi az ima jelentősége. Felülről nézve Isten örök határozatának megvalósítása. Nemcsak akarja, hogy valami történjék, hanem az ilyen döntések tartalmához ennek összes tényezői és módozatai is hozzátartoznak. Amint Isten örök határozata indította Krisztust az emberiség megváltására, úgy az indít bennünket is, mikor akár személyes buzgóságból, akár az Egyház kezdeményezésére Istent meg akarjuk engesztelni. Isten kegyelmének és kegyes lehajlásának a műve minden ilyen indítás és ennek észszerű, méltó megvalósítása. Eszközei vagyunk ebben, s ha ilyenek akarunk lenni, akkor Krisztusnak, az episcopus anima- rumnak, üdvösségünk szerzőjének alárendelt, az Ő erejében működő eszközöknek kell lennünk. 2 Az Istennel való kibékülés közvetítője Krisztus, az üdvösség királya (v. ö. Krisztus királysága 114. s. köv. old.), aki érdemei gyanánt fölajánlott elégtételével végezte el a megváltás, a kibékítés nagy művét. Személyi alkata (Isten-ember), főleg pedig ennek a kereszten történt újabb megerősítése (ratificatio) és mgeszentelése tette Őt az Izaiástól dicsőített (42. 6.) foedus populi-vá, a népek szövetségi jelévé. Krisztus léte az Isten és az ember megbékü- lésének szimbóluma és maradandóságának megtartója. Ezért kell minden személyes vagy társadalmi törekvésnek ezzel a jelvénnyel Isten színe elé lépnie és ebből az erőforrásból merítenie, ha akár Isten kegyét akarja megnyerni, akár pedig a vele történt megbékülést kifejezni. így jutottunk el az engesztelés ama formájának meghatározásához, amely a Krisztusban való egyesség és béke külső kifejezéseként vagy megvallásaként akar megnyilvánulni. Ebben választódik el az emberiség két részre. Az egyik elismeri és megvallja, hogy Krisztusban megvalósult az emberiség és Isten szövetsége, a másik ezt tagadja, meg-
