Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Szörényi Andor: A mózesi könyvön kívüli jelentősebb szertartások
312 SZÖRÉNYI ANDOR helyesen írja H. Schmidt : «Nem valószínű a húsvéti ünnepre való gondolat, mert a húsvétnál az egy éjtszaka annyira a központban áll, hogy azt más éjtszakákkal összehasonlítani nem lehet l»1 Több éjtszakán keresztül tartó vigiliás liturgikus ünneplésről viszont — ha elég késői korból is — van feljegyzésünk a Talmud már idézett helyén. Sok magyarázó az Úr Jézusnak Ján. 8, 12-ben közölt szavait : «Én vagyok a világ világossága ..........»a sátoros ünnep vigíliáján s zokásos kivilágítással hozza összefüggésbe.1 2 Ezt a kivilágítást bőven leírja a már idézett Szukka 5, 1—4, mely szerint az asszonyok udvarában sátoros ünnep alkalmával hat éjtszakán keresztül négy hatalmas, az udvar falánál magasabb lámpa-, illetve fáklyatartót gyújtottak meg, melyeknek fénye egész Jeruzsálemet beragyogta, s a Leviták és papok éneke, a templomi muzsika hangjai között a résztvevők ellejtették a «fáklyatáncot», melyben a nép legelőkelőbb és legtudósabb férfiai is résztvettek.3 Mivel Szent János evangéliumának 7. fejezetétől kezdve azokat az eseményeket írja le, melyek sátoros ünnep alkalmával történtek, valószínű, hogy az Úr Jézus erre a kivilágításra célzott, innen vette a hasonlatra az alkalmat. Mert a gondolat maga, az, hogy az eljövendő Messiás a világ világossága lesz, nem ebből a liturgikus ünneplésből meríti eredetét és nem puszta hasonlat ! A próféták már évszázadokkal előbb úgy írják le a messiási kort, mint a világosságnak, fénynek korát, szemben a halál árnyékában való vándorlással, a saját korukkal, t. i.: a Messiás a világosságot hozza meg a sötétségben tévelygő emberiségnek.4 3. A vízmerítés (vízáldozat). A Talmud a sátoros ünnepnek liturgiájával kapcsolatosan még egy szertartást említ, melyről szintén nem találunk semmi feljegyzést Mózes öt könyvében, s ez a vízmerítés és vízkiöntés szertartása. A sátoros ünnep hét napján napfölkeltekor a Silóé tavából egy arany kannács- kában vizet merített a szolgálatot teljesítő pap és azt a «víz-kapun» keresztül behozta a templom belső udvarának déli részébe, a papok háromszor megfújták a kürtöt — a sófárt, melyet csak nagy ünnepségek alkalmával használtak — s közben megemlékeztek Izaiás próféta szavairól : «Örömmel merítetek majd vizet az üdvösség forrásaiból».5 * * Ezek után a pap a vizet az égő áldozati oltáron elhelyezett edénybe öntötte, melynek alsó nyílásán keresztül a víz az oltár alapjára csörgött.8 1 I. m. 237. old. 2 Tillmann: Das Johannesevangelium, 154 kk. és 173 kk. old., Volz: Das Neujahrsfest Jahves, 26. old. 3 Strack—Billerbeck: Komm. II. 774—812. old. 4 íz. 2 ; 9, 1 kk. ; 42, 6 stb. 6 íz. 12, 3. •Szukka 4, 9 ; 3, 18; 28b. V. ö. Strack—Bill. i. m. 799—805. old., Feuchtwang: Das Wasseropfer und die damit verbundenen Zeremonien, 1911.
