Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Szörényi Andor: A mózesi könyvön kívüli jelentősebb szertartások
A MÓZESI KÖNYVÖN KÍVÜLI JELENTŐSEBB SZERTARTÁSOK 307 A pusztai vándorlás alatt, midőn a frigyládát egyik helyről a másikra vitték át, már akkor sem történt ez az átvitel minden liturgikus ünnepélyesség nélkül, amint erről a Móz. IV. 10, 35—36 tanúskodik. Már az itt közölt «indulási» formulában : «Kelj fel Uram, hadd széled- jenek szét ellenségeid s hadd futamodjanak meg színed elől, akik gyűlölnek téged !», kifejezésre jut az izraelitáknak az a hite és meggyőződése, hogy a frigyláda Jahve Szebaothnak, a seregek Jahvéjának, a diadal Istenének a földi trónusa. A frigyládába helyezték az izraeliták minden reményüket a nemzeti és vallási élet kritikus napjaiban, amikor a gyűlölködő ellenség végromlással és pusztulással fenyegetett, ez volt a bekövetkező győzelem záloga, Jahve kegyelmének biztosítéka az emberi hadakkal, ellenséges erőfeszítésekkel szemben. Ezért vitték magukkal a frigyládát Jerikóhoz, amikor is a kánaánita város körül egész pontosan meghatározott körmeneti rendben viszik a papok Jahve ládáját harsonazúgás között,1 ugyanígy ünnepélyes liturgikus aktussal hordozzák Isten ládáját Ébal és Garizim hegye között,1 2 magukkal viszik azt Béthelbe, a Benjaminiták elleni harcba3 és később az Afek melletti filiszteusok elleni küzdelembe is.4 A frigyládával való kör menetnek azonban kétségkívül döntő fejlődést adott, az ilyen körmenetekre irányt mutató hatást gyakorolt az a körmenet, melyben Dávid király a jebuzeusok legyőzése után a frigyládát Obededom házából a Szion hegyére vitette,5 Ez a körmenet rendkívül nagy fontosságú volt nemcsak vallási, hanem politikai szempontból is. Mikor ugyanis Dávid Jeruzsálem bevehetetlennek hitt fellegvárát elfoglalta az ellenségtől, az addig tőle idegenkedő északi törzseket is megnyerte magának, mert Jeruzsálem ténylegesen nem tartozott egyik törzs birtokához sem, s a hatalmas várnak látása mindig emelte az izraeliták nemzeti büszkeségét és Jahvéba vetett szilárd hitét. Ennek a nagy ünnepélyességgel megtartott liturgikus körmenetnek a zsoltára a 24., melyből egész különleges ritus is kiolvasható, az t. i., hogy mikor a körmenet odaért a fellegvár «örökkévaló ajtói» elé, a bezárt kapuk előtt álló körmeneti tömeg és a belülálló papi kórus között váltakozó ének folyt le, míg a kapuk kinyíltak, s a «dicsőség királya», az «erős és hatalmas Jahve», a «hadakozó Jahve» bevonult új szentélyébe.6 Egy teljesen hasonló kör- menetről számol be a Szeniírás Salamon király alatt, aki az általa épített templomba ünnepélyes menetben vitte «Jahve hatalmának ládáját».7 Ennek a körmenetnek alkalmi liturgikus zsoltára a 132., mely szintén 1 Józs. 6, 4 kk. 2 Józs. 8, 35. 3 Bír. 20, 26—27. 4 Sám. I. 4, 3. 5 Sám. II. 6 és Krón. I. 16. « V. ö. Biblica 23 (1942) 327 kk. old. 7 Kir. III. 8 és Krón. II. 5. 20*
