Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Teller Frigyes: Magyarország középkori hangjelzett kódexei
282 IRODALOM LITERATUR — BULLETIN kenységi elvek elértéktelenedését. A bűnfolt, amennyiben tárgyi hiba, azaz a tárgyi szentséggel áll szemben, a személyi lét elértéktelenedése, annak a fényességnek elvesztése, amely léti elsőségénél fogva megilleti. A bűnfolt természet- ellenes állapotba helyez, mert a bűnösnek kegyelmi állapotban kellene lennie és abból kiesett, vagy arra méltatlan. A bűnfolt, amennyiben formai bemocskoló- dás, azaz a formai szentséggel áll szemben, a természet általános elerőtlenedése, hiszen saját életterén kívül van, életképtelen, halott. Ennek az általános elértéktelenedésnek, illetőleg elerőtlenedésnek keretében megkülönböztetjük a léleknek az egyes bűnöknek megfelelő eltorzulását, amely a pszichikai személyen és annak tevékenységi megnyilvánulásán elömlő léti fényt csökkenti és homá- lyosítja. A bűnfoltról a cselekvő személyiség szétesettségére, képességeinek elnyomorodására következtethetünk. Ezért a következő lépésben (3. fejezet) az erkölcsi lét alkotóelemeinek hibás alakulását vizsgálja. Ebből a célból az erkölcsi létet nemcsak negatív, hanem pozitív oldaláról is megfogja. Megmutatja, hogy a jelen állapotban az erkölcsi lét elemeinek és alkotórészeinek tökéletes alakítása a hittől vezetett és megvilágosított értelem feladata. A bűn pedig hittudományos értelemben olyan tett, amelynek formálásánál a hitnek semmi, vagy csak igen hiányos szerepe van. Ha a cél oldaláról indulunk el, a szeretethez jutunk el, mint az erkölcsi lét legfőbb alakító erejéhez. A bűn ebből a szempontból gyönge, elerőtlenedett akarat tette. Az akarat ereje egy határozottan akart céllal kapcsolatban való mozdíthatatlan lehorgonyozottságban mutatkozik be. Az akarat teljes legyöngyülését pedig a jelen üdvrendben a kegyelem elvesztésére kell visszavezetnünk, mert az akarat erejét, a végső célban való lehorgonyzottságot az Isten természetfölötti szeretete adja. A bűn ezek szerint a kegyelem elvesztéséből származik és azt vonja maga után. Ezért a következőkben (4. fejezet) a kegyelem elvesztésének szempontjából tárgyalja a bűnt. Ebben a vonatkozásban a bűn Istentől való elhagyottság, mert Isten természetfölötti jelenlétét és hatékony szeretetét kizárja ; továbbá szolgaság, mert a bűnös képtelen arra, hogy a természetfölötti rendben tevékeny legyen és fátumszerűen ránehezedik a bűn elkövetésének szükségszerűsége. Megfoszt attól a megszenteltségtől, amely az Istenhez való tartozásból fakad. Részletesen kifejti, hogy mit jelent az, hogy a bűn Istennek okozott fájdalom, a hozzá fűző személyes kapcsolatok szétszakítása, továbbá hogy halál és sötétség. Miután megmutatta, hogy az erkölcsi lét egyes elemei hogyan alakulnak hibásan a bűnben, megnyílt az út a bűn benső valóságának feltárása felé. Az 5. fejezetben a formai okság vonalán vizsgálja a bűnt. A bűn legbensőbb mivoltában Istentől való elfordulás, tőle való elidegenedés és Isten megsértése. Hogy a bűnnek szintetikus szemléletben megragadott mivolta lehető teljesen megvilágosodjék, a bűnnek a formai okság síkján megalkotott fogalmát a 6. fejezetben analitikus eljárásnak veti alá, amennyiben t. i. a bűn részleges formai mozzanatai az Isten különböző tulajdonságaival való szembekerülésből adódnak (Isten a legfőbb jó, az ember barátja, a legmagasabb fenség, a teremtés ura). Végül a vétkezés lehetőségének kizárását tárgyalja. Az előzőkből követ-
