Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
238 PAPP IMRE fokozottabban áthatja a teremtményt az isteni Lét ősfakadású létteremtő ereje, annál teljesebb lét, s ha «eltávolodik» tőle a teremtő erő, elvész önmaga léttelenségében, kihalványul önmaga teljességéből : elveszíti önmagát. Isten kihatása önmagából teremtő, létadó kihatás. Isten csak úgy tud «kinyúlni önmagából», hogy létet sugároz szét. Ahova Isten «lép», ott nem tipródik el a lét, hanem buzogó erővel tör fel, mint az átázott talajon járónak lábanyomán a víz. Ha Isten semmisít, nem úgy semmisít, hogy a létezőt nem-létbe taszítja és elfoglalja helyét a létben, hogy «ránehezedik» és megsemmisülésbe nyomja. Isten így nem semmisíthet. Isten azáltal semmisít, hogy «eltávolodik» a teremtményi léttől. Megvonja teremtő erejét és a teremtményi lét önmagának semmisségébe omlik. Isten nem üthet és ütéssel nem zúzhat, mert amihez «hozzáér», az létbe bontakozik és teljességbe szökken. Mint ahogy a fény csak fényleni tud, úgy a Lét csak létesíteni. Amint a fény nem úgy dönt valamit sötétbe, hogy reázúdul, hanem úgy, hogy eltávolodik, hasonlókép a Lét sem úgy semmisít, hogy «reázuhan» a teremtményre, hanem úgy, hogy «elhagyja». Minél kiviharzóbban zúdul bele az isteni Lét a teremtmény leg- bensejébe, annál teljesebben, annál lobogóbban lét a teremtmény, annál tisztábban szólal ki önmaga minden mélysége. A Teremtő létadásából a teremtmény nem idegen erőt vesz magába, hanem önmagát. Önmagát és önmaga teljesülését ebből a teremtői létadásból kapja. A fokozottabb teremtői létsugárzás áthevítésében fokozottabb öntevékenységbe lendül. A Teremtőben tökéletesebben benne van, mint önmagában.1 Ezért minél teljesebben áthatj a a teremtményt a Teremtő, az annál teljesebben önmagában áll : «quanto aliqua natura Deo vicinior, tanto minus ab eo inclinatur et nata est se ipsam inclinare»,1 2 Minden, ami van és működik, annyiban van és működik, amennyiben benne van és működik a teremtői Lét.3 Ez a teremtői, létadó erő nem kívülről tör a teremtményekbe, hanem azok legbensejéből nyílik szét.4 A teremtő isteni Lét mélyebben benne van a teremtmény létközpontjában, mint az önmagában: «Ipse Deus est propria et immediata causa uniuscuiusque rei et quodammodo magis intima ciuque quam ipsum sit intimum sibi».5 Mivel a teremtői létadás ereje a teremtmény létközpontjából indul ki, csak tágítani, szélesíteni tud. Összenyomni, összezsugorítani nem tud. Isten nem nyomja el a teremtményt, hanem létbe és létkiteljesedésbe emeli. Nem csak annyiban, amennyiben létében viszonylagos önállóságot ad neki, hanem annyira átönti rá létgazdagságának túláradó 1 «in eo eminentius praeexistunt» I. 13. 6 c. 3 Ver. 22, 4 c. 3 «Omnia agunt in virtute ipsius Dei» I. 105, 5 c. 4 «Deus in omnibus intime operatur.» U. o. 6 Ver. 8, 16 ad 12.
