Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Juhász Miklós: Egy fejezet Mária Terézia valláspolitikájából
154 JUHÁSZ MIKLÓS aposztáziáról hallunk. 1759-ben például a kecskeméti plébános jelenti, hogy Szalkszentmártonban sok szülő tudatlanságból és a plébániától való távolság miatt gyermekeit a református paphoz viszi kereszteltetni, azzal végezteti az avatást, temetést. Egyébként — amint a vizsgálat során később nyilvánvalóvá lett — itt az izsáki plébános is hibázott, amennyiben illetéktelenül joghatóságot adott a szalkszentmártoni prédikátornak katolikusok keresztelésére és temetésre. 1757-ben a mácsai plébános panaszkodik, hogy a filiákról sok katolikus szülő még a tíz évnél idősebb gyermekét sem küldi gyónni, nem járatja őket katolikus hittanra. Sőt vannak olyan gyermekek is, akiket egyenesen akatolikus istentiszteletre járatnak szüleik. A konzisztórium egy királyi rendelet értelmében úgy intézkedik, hogy az illetékes földesúr, mégha nem is katolikus, köteles a szülőket arrakényszeríteni, hogy az ilyen törvénytelenségtől tartózkodjanak. Egyben a domonyi evangélikus prédikátort is megintik, hogy ne merészelje a katolikus gyermekeket oratóriumába befogadni és őket az ágostai hit elemeire tanítani. A hartyáni plébános szerint több szülő azzal teszi ki gyermekét az aposztázia veszedelmének, hogy protestáns helységbe szegődteti szolgálatba. Ilyen körülmények között érthető, ha legalább arra törekszik a püspök és a konzisztórium, hogy a katolikusokat megőrizzék veszélyeztetett hitükben. Több adatunk van arra, hogy az aposztáziát börtönbüntetéssel sújtják, teljes összhangban az udvari rendeletekkel, amelyek szerint az előkelőbb aposztatákat hivatal- és jószágvesztéssel, a közrendűeket és a határőröket börtönnel és testi fenyítékkel, a köznemeseket pedig börtönbüntetéssel kell sújtani.1 Különösen nagy gondot fordítanak arra, hogy a vegyes házasságból született gyermekek katolikus nevelése biztosíttassék. Feltűnőbb esetekben maga a helytartótanács helyezteti el nevelőintézetben az ilyen gyermeket, ha nincs elég biztosíték, hogy otthon is megmenthető a katolikus hit számára. 1760 június 20-án például a majsai plébános jelenti a konzisztóriumnak, hogy a helytartótanács rendelete értelmében Herpay Mihály jászkapitány gyermekét a nagyszombati nemesi konviktusba akarta vinni, de a fiút addigra már a debreceni református kollégiumban helyezték el. Jelentik az esetet a helytartótanácsnak, ahonnét az az utasítás érkezik, hogy csak igyekezzék a plébános a fiút Debrecenből Nagyszombatba vinni. Egyúttal információt kérnek hány, és milyen korú gyermeke van még a kapitánynak. Amikor a gyermekek érett korba jutnak — mondja a helytartótanácsi utasítás — tegyen meg a plébános mindent, hogy visszavezesse őket Krisztus igaz Egyházába. A katolikusok lélekveszteségénél azonban nagyobb volt a protestánsoké, bár tekintve az államhatalom támogatását, a katolicizmus államvallás jellegét, a barokk pasztoráció fényes külsőségeit, nagy lenMályusz i. m. 439.
