Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Halász Pius: A caritas jelentése a ciszterci misztikusok tanításában
120 F. HALÁSZ PIUS belső törvénye egyben az ember törvényévé lesz, akkor az így megszentelt lélekben is meg kell találni e szentháromságos életet. «Qui manet in caritate, in Deo manet et Deus in eo», igazít el Szent János. (Jn. I, 4, 16.) A Szentháromság lakást vesz az emberi lélekben s ezzel a Szentlélek most egy emberi lélek mélyén kapcsolja össze, öleli egybe az Atyát és Fiút. A lélek a szentháromságos elragadtatott élet színhelyévé válik : «In illo die vos cognoscetis, quia ego sum in Patre meo, et vos in me, et ego in vobis. (Jn. 14, 20.) Locus ergo tuus Pater est, et tu Patris ; et non solum, sed etiam nos locus tuus sumus, et tu noster. . . Cum autem nos inhabitas, coelum tuum sumus, utique, sed non quo sustenteris ut inhabites, sed quod sustentes ut inhabitetur... Pater in Filio et Filius in Patre ; et unitas qua Pater et Filius unum estis, id est, Spiritus sanctus, non quasi aliunde veniens et medium se faciens, sed coessendo in hoc ipsum existens.» Meg lehet figyelni, hogy szerzőink tolla milyen szeretettel tér vissza folyton és folyton a Szentlélek szerepére. A Szentháromság «belső törvénye» a Szentlélekben borul virágba, a Deus-Caritas a Caritas- Deusban éli létének teljes gazdagságát, betetőzését, isteni életének elragadtatását. Az Atyában és Fiúban egylényegű végtelen isteni szeretet benne személyes szeretetté izzik. Ezt a szemléleti módot a megszentelt lélekre is alkalmazzák s az egész természetfölötti életet a Szentlélekre vezetik vissza. A «caritas-donum» által lakik bennünk a teljes Szent- háromság s ennek az életnek középpontja itt is a «Caritas-Donator». «Unitatis vero, qua in nobis vel in te unum sumus, auctor et ordinator est idem Spiritus sanctus, filios Dei faciens nos per gratiam, qui filii irae eramus per naturam, dicente Apostolo : Videte qualem charita- tem dedit nobis Pater, ut filii Dei cognominemur et simus. (Jn. I, 3, 1.) Dono utique, qui est Spiritus sanctus.» Ez az adomány kiemeli az embert a tisztán természetes rendből s Istenhez teszi hasonlóvá. Ez a hasonlóság létrendi, entitatív jellegű, nem valósitja a természetes fiúságot, de mint fogadott fiúság valós : «Nativitas vero Filii de Patre, aeternitatis natura est ; nativitas in nobis, gratiae adoptio est. Illa nec fit, nec facit unitatem, sed ipsa in Spiritu sancto unitas est, ista non est, sed fit per Spiritum sanctum, in quantum similitudine Dei insignitur, equidem ultra modum humanae naturae, sed citra essentiam divinae».1 A mondottak szerint a kegyelem állapotában levő emberi lélekben a Szentlélek szerepe kettős. Egyrészt befelé a kölcsönös szeretet tényében egybeköti az Atyát és Fiút, másrészt kifelé az Atyát és Fiút egybe- kapcsolaja a lélek szeretetével. Ennek a kapcsolatnak teremtett szerve és eszköze a «caritas», mely mintegy belefolytatja Isten szentháromságos életét az emberi lélekbe. Érthető, ha a donum és donans ebben a fölfogás1 Gulielm., Meditativae orationes, cp. VI ; PL. 180, c. 224.
