Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Halász Pius: A caritas jelentése a ciszterci misztikusok tanításában
A «CARITAS» JELENTÉSE A CISZTERCI MISZTIKUSOK TANÍTÁSÁBAN 115 eredményben az isteni akarattól is független, tehát nemcsak a földön, hanem az égben is érvényes. Tovább már nem redukálható, egyedül az isteni lényegben alapozható meg. Ezért a jó abszolút, változatlan és szükségszerű. Tehát nem helyes, ha az isteni akaratot jelöljük meg a jó végső normájának. A jó nem azért jó, mert Isten akarja, hanem azért akarja, mert ezzel saját lényegét igenli. Ő a személyes szubszisztens jó. Minden más rajta kívül annyiban jó, amennyiben megegyezik Isten lényegével. A kinyilatkoztatás Isten-fogalma ezzel végtelen fölségűvé válik, melyhez a szeszély és önkényesség árnyéka sem férhet. A «caritas» így felfogva jelenti egyben az örök törvényt, a «lex aeterna»-t. Isten belső világának e törvénye akkor is élt, mikor rajta kívül még nem volt semmi és akkor is érvényes lett volna, ha sohasem teremt. Ebben a törvényben összecsendül az abszolút szükségesség a legteljesebb szabadsággal. Azaz Isten tökéletesen szabad a teremtés tényét illetőleg, de amikor a teremtést elhatározza és végrehajtja, akkor ebben is abszolút szükségszerűséggel saját életének belső törvényét érvényesíti : a világ alkotásakor és kormányzása közben sem tud más lenni, mint szerető, tisztelő, szótartó, szent és tiszta : «Haec est lex aeterna, creatrix et gubernatrix universitatis. Siquidem in pondere, et mensura, et numero per eam facta sunt universa, et nihil sine lege relinquitur, cum ipsa quoque lex omnium sine lege non sit, non tamen alia quam seipsa : qua et seipsum etsi non creavit, regit tamen.»1 E szövegből burkoltan az is látszik, hogy a «caritas» nem jelenti kizárólag a szeretetet, hanem a megismerést is, azt a magasabbrendű megismerést, melyet a misztikus teológia bölcseségnek nevez s amellyel Isten teremt és kormányoz. A teremtett dolgokban ez a bölcseség, mint beléjük írt törvény és harmónia világlik ki. A «caritas» e kettős jellege még jobban előtűnik ott, ahol a Szentlélekre vonatkozik. Térjünk tehát át ennek tárgyalására. 2. Caritas-Deus. Szerzőink elsősorban lelki írók, ezért sokkal részletesebben foglalkoznak a természetfölötti élettel. Így terelődik figyelmük fokozatosan Isten belső, szentháromságos életére. Hiszen lelki életünket éppen úgy kell felfognunk, mint részesedést Isten eme belső életében. Amikor a kinyilatkoztatás fényében betekintenek Isten e titokzatos szentélyébe, azt tapasztalják, hogy nemcsak Isten lényege a szeretet, hanem az örök törvényen túl van egy személyes Szeretet is, a Szentlélek. Érdekes megfigyelni, ahogy a harmadik isteni személyt fölfogják. Ő az Atya és Fiú között a kapcsolat, a két személy kölcsönös ismerése és szeretése: 1 S. Bernard., Epist. 11, n. 4; PL. 182, c. 111. 8*
