Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Papp Imre: Erkölcs és vallás viszonyának problematikája
sejthetünk bele erkölcs és vallás világának végéremehetetlen problematikát magában rejtő viszonyára. Az eddigiekből láthatjuk, hogy erkölcs és vallás viszonyának meghatározásában a legdöntőbb jelentőségű tényező annak megállapítása, milyen viszonyban áll egymással Isten és az erkölcsi lét. Az egész problematika elemzését és végső magyarázatát végeredményben Istennek, mint az erkölcsi lét Abszolutumának felismerése, helyes vagy téves látása dönti el. Sokak szárnál a itt le is zárul a kérdés. Azok a törekvések, amelyek erkölcs és vallás széthajlításához, illetve szembe- fordításához vezettek, Istennek, mint az erkölcsi lét Abszolutumának jelentőségét, illetve lehetőségét kezdték tagadásba venni. A sajátosan vallási létet és értékvilágot csak közvetve érintették. Számukra ez eo ipso megdőlt, mihelyt az erkölcsi világ önállósult Istennel, mint erkölcsléti Abszolutummal szemben. Habár így a szövevényes problematika egyes részei érintetlenül maradtak, a kérdés alapjában eldőlt* Ha ugyanis az erkölcsi világ független az Isten-eszmétől, illetve ellentmondó vele szemben, akkor függetlenül a vallástól is, illetve ellentétbe kerül vele is. Erkölcs és vallás viszonyának problematikájában szükségszerűen rá kellett nyitnunk az erkölcsi Isten-eszme problémájára. A végső magyarázat felé csak ennek megoldásán át lehet haladni. Ez a megoldás széles területekre terjedő tanulmányt igényel. Itt csak néhány irányvonalat kívánunk fölvázolni, amelyek az erkölcsi Isten-eszmén át erkölcs és vallás viszonyának lényegére és végső értelmére mutatnak. Az erkölcsi tudatban felmerülő értékek önállóságot, autonómiát, sőt bizonyos abszolutum-jelleget mutatnak. Nem ütközik ki rajtuk semmiféle függési vonatkozás, semmiféle viszonylagosság. Önmagukban fénylenek «mint egy drágakő, amely önmagáért csillog ».1 Mint önértékek lépnek az ember elé. Azzal a követelménnyel jelentkeznek, hogy önmagukért valósítsa meg őket az ember. Ez az önértékűség azonban nem jelent elszigetelődést, bezárultságot. Az erkölcsi értékek nem hullanak szét rendezetlen sokféleségű értékcsillagzattá, hanem egymásfelé megnyílva, hierarchikus egységbe kapcsolódnak. Ebben a hierarchikus egységben kiábrázolódik rajtuk a mélyeken átható benső metafizikai értelem : a személyiségében és személyi létvonatkozásaiban egységes ember megvalósításra hívó eszméje. A szabadon megvalósítandó embereszme jelenik meg az erkölcsi értékekben, mint ezerárnyalatú lehetségek megvalósítására szólító örök feladat. Az erkölcsi értékeszmék az embersorsot tükrözik. Az értékvalósításokbán az ember valósul, az érték- rombolásokban az ember pusztul. Az erkölcsi értékek szerinti, avagy az ellenük történő cselekvés örökérvényű döntés élet és halál felett. Az 1 I. Kant: Grundlegung zur Metaphysik der Sitten. Leipzig. Reclam. ERKÖCS ÉS VALLÁS VISZONYÁNAK PROBLEMATIKÁJA 341 22. I.
