Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Horváth Sándor O. P: A pápaság mint a vándoregyház világossága és erőssége (Folyt.)
6 HORVÁTH SÁNDOR O. P. Az egyházi hatalom mint erőforrás. Eddigi fejtegetéseink arra a kérdésre is feleletet adnak, hogy mily értelemben mondhatjuk a pápaságot a vándoregyház erősségének. Az erő fogalma az érzéki világba lekötött ismeretmódunk törvényei szerint először és legfeltűnőbb módon a fizikai és mechanikai történésnél lép föl ható- és hajtóenergia formájában. Innen visszük át lelkivilágunk mozgalmainak a magyarázatára is, és azt nevezzük ott erőnek, ami a törekvőképesség tunyaságát megszünteti, azt ténylegesíti és így a lelkiélet dynamikáját magyarázza. Hogy lelkűnkben a törekvőképességek képviselik az energiát, ezek a mozgató erő legközelebbi felvevő alanyai és továbbítói, általánosan ismert és elismert tény. így könnyen érthető, hogy úgy az akaratot önmagában, mint pedig támogató és segítő tényezőit, az erő analógiája szerint szemléljük. Van azonban az erőnek más jelentése is. Azt a pontot, vagy valóságot nevezhetjük így, amelynek energiatartalma a mozgó és változó dolog történésének egyirányúságát és határozottságát biztosítja, amely azt olyan vonzókörben tartja, hogy ennek kereteit a hatóerő tartama alatt el nem hagyhatja. Igv tehát erőnek mondhatunk mindent, ami valamely mozgó, változó dolgot úgy horgonyoz le, hogy nemcsak a mozgásnak (esetleg az életnek), hanem a mozgó (élő) dolognak a fönnmaradása is tőle függ. A pápaság apostoli küldetésében is ilyen erőt látunk. Bensőleg nem befolyásolhatja a rábízott vándorhivők akaratát. Ez kizárólag a Krisztusban és Krisztus által működő Szentlélek erejének a feladata.1 Hogy szorosan összefüggő megállapításokat, amelyeket ilyen néven ismer a teológia (tria capitula, a janzenizmus hírhedt tételei), hanem a szenttéavatás, a szerzetesrendek megerősítése, az egyházi törvényhozás és bizonyos téves tételek minősítése is. 1 Szent Tamás határozottan tanítja, hogy teremtett erő az akaratot meg nem mozdíthatja. Ezt hangsúlyozza 1. 106. 3 ; 111. 2 ; 11. Ver. 1 ad 16 ; ib. 3. ad 11. Érvelését arra alapozza, hogy az akarat minden megmozdulása természetes hajlandóságának megnyilvánulása. Ennek a szerzője pedig egyedül az Isten. Mint külső erőnek tehát csak Istennek van hatalma az akarat fölött : solus Deus potest illabi in voluntatem. Belső erő nyomán tehát az akarat természete működik mozgató energia formában, valamint azok a tényezők, amelyeket az akarat tehetetlenségének kiegészítésére és gátlásainak legyőzésére közöl vele a Teremtő. Az utóbbiak főleg kegyelem formájában jelentkeznek és segítik az akaratot Isten terveinek megvalósításában. Ezek mind olyan energia- tartalmak, amelyek per modum naturae magát az őstermészeti hajlandóságot érintve tökéletesbítik az akaratot. Ezért nem közölhet ilyent teremtett lény. Minden más befolyás csak mint tárgyadó elv (per modum obiecti) hathat az akaratra, hogy tényleges megmozdulását elősegítse vagy gátolja. Ezért mondjuk az ilyen indítást motio obiectivának (kevésbbé helyesen morálisnak) az előbbivel szemben, amely motio physicát képvisel. Innen van, hogy az Egyház kormányzó ereje is az elsőrangú okok sorozatában csak segítő, de nem tény- legesítő energiaforrás a hivőre nézve.
