Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Müller Lajos S. J.: Nem katolikus haldoklók lelkipásztori kezelése
NEMKATOLIKUS HALDOKLÓK LELKIPÁSZTORI KEZELÉSE 51 nyosan szükséges igazságra, hogy van Isten és pedig igazságos Isten, de hogyan higyje ezt, mint kinyilatkoztatott igazságot. A legvalószínűbb feleletet erre éppen a modern etnológiai kutatások adják. Ezek számos adattal szolgálnak arra, hogy még a kultúra legalacsonyabb fokán álló népeknél is fennmaradtak az őskinyilatkoztatás maradványai.1 A pogányok tehát nem csupán a józan ész világánál juthatnak el a helyes isteneszmére ; hanem annak hite is a paradicsomi őskinyilatkoztatásból, mint lélekmentő örökség reájuk szállhatott. A helyes isteneszme a kegyelemsugarak behatása folytán felébreszthet bennük vágy- keresztséget, vagyis készséget, mindent hinni és megtenni, amit Isten tőlük megkövetel, annál is inkább, mert a megváltásnak legalább homályos reménye ugyancsak, mint paradicsomi örökség reájuk átszármazhatott. Emez alapvető dogmatikai vizsgálódásunkat ugyancsak Pohle— Gierens dogmatikájának egy találó megjegyzésével zárhatjuk : Különben nem lehet teológusok dolga, hogy a végtelen jóságnak előírják azokat az eszközöket és módokat, amelyeken a pogányok lelkét kegyelmével eléri. Elégedjünk meg azzal a vigasztaló tudattal, hogy még minden pogány is, aki elkárhozik, az utolsó napon kénytelen lesz beismerni : a saját hibámból jutok a kárhozatra, nem pedig azért, mert Isten elhanyagolta üdvösségemet.2 A kérdés erkölcstani és jogi oldala. Istennek általános üdvözítő szándékából következik a lelkipásztornak kötelme, hogy a területén lakó nemkatolikusokkal is törődjék, nevezetesen azokkal, kik közel állnak ahhoz, hogy Isten ítélőszéke előtt megjelenjenek. Hiszen ezek mind valamiképen reá vannak bízva s valamennyi Krisztus drága vérén megváltott, drága lélek.3 Vannak papok, akik a plébániájukon, kórházakban levő más- vallásúakkal azért nem törődnek, mert velük, mint nem az ő híveikkel szemben, semmi kötelességet sem éreznek. Az Egyház másként gondolkozik, s ez az eljárás homlokegyenest ellenkezik Krisztusnak a pogányokkal és eretnekekkel szemben tanúsított okos és szerető magatartásával. Krisztus nem tér ki a velük való érintkezés elől, sőt igyekszik összekötő kapcsot találni, ha erre megfelelő alkalom kínálkozott. Igyekszik bizalmukba férkőzni, miértis nem bocsátkozik velük vitába, hanem egyszerűen felelve kérdéseikre, felvilágosítja és tanítja őket. így nyerte 1 V. ö. W. Schmidt : «Die Urofferbarung als Anfang der Offenbarungen Gottes». Esser—Mausbach: Religion, Christentum, Kirche, I. 481., 574. 1 II.8 441. »V. ö. I. Pét. 1. 19. 4»
