Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Senkár Lajos: A megszentelő kegyelem ontológiai mibenléte
42 SENKÁR LAJOS Istenhez, helyesebben Istenbe azáltal, hogy a lelket természetfölöttien alakítja, de persze oly mélyen és gyökérszerűen, mint a szubstanciás forma teszi az ősanyaggal. Vagyis a kegyelem által az emberek újra teremtődnek; új életre jönnek mintegy a semmiből.1 Kérdés azonban most már az, hogy ezt a mélyen, gyökérszerűen, teremtőin mássá- formáló hatást létesítheti-e egyszerűen minősítő kategóriái «készség» ? Vájjon nem inkább effektiv, mint kategóriái értelemben kell-e és sza- bad-e itt vennünk a készség, vagyis a felkészültség (prefectio) fogalmát. Azt gondoljuk, hogy ebben az esetben a «készséget» eredménynek, passzív minősültségnek szabad csak tekintenünk — amennyiben t. i. egyáltalában megtartjuk ezt a fogalmat —, melynek mélyebben nyúló, aktív minősítő tényezője egy transzcendens kegyelemforma. Hangsúlyozottan komoly észrevételünk tehát az, hogy az aristo- telesi harmadik minőségfajta kimondja ugyan, hogy a kegyelem dologi való, mely valósan különbözik mind a megigazult életétől, mind az istenségtől és járulékos mivoltában is maradandóan minősíti a lelket, de ugyanakkor nem felel ontológiai tekintetben a következő súlyos kérdésekre : a) A minősítés teremtőin, «gyökeresen» aktív mivoltára (quasi creatio), b) Nem mondja ki szükségszerűen az Istenhez, ill. a lélek- szubstanciához fűződő, átfogó vonatkozásokat (ordo, fons, finis), c) Nem hordoz szükségszerűen új létalkotó mozzanatokat (cf. nova creatio), amik pedig a kegyelem tartalmában, annak morfológiai lényegében kifejeződnek (natura, principium, radix), d) A természetfelettiség transzcendenciáját megokolás nélkül hagyja, vagyis nem nyomatékozza, sőt ki sem fejezi azt a tényt, hogy a kegyelem, bár járulékos való, mégsem rokontermészetű a lélekszubstanciával. e) Nem mutatja meg a két, egészen más és mégis egymásrahangolt világnak, a természetnek és természetfelettiségnek egymásbafonódását, annak lehetőségeit és módozatait.1 2 3 Nem sokat segít és pótanyagszerűen hat a habitus mellé vett «entitativus» jelző. Viszont alkalmas arra, hogy utaljon a fentebb említett problémákra és a kategóriái megfogalmazás helyett, ill. azon túl a kegyelemnek transzcendens, tényleg természeten felüli és egy új létrend ontológiailag egészen átfogó meghatározásához vezessen. 3. Tételünk: A megszentelő kegyelem ontológiai tekintetben átfogó (transzcendens) vonatkozás, vagyis olyan természetfeletti abszolút valóság, amely, mint egy új létrend alapkategóriája lényegében s így fogalmában hordozza és kimondja az új, isteni, természetfeletti életrend (természetfelettiség) princípiumát, formáit (tartalmát) és alapvonatkozásait. Ez a meghatározás a kegyelem ontológiai súlypontját nem a kategóriái, nevezetesen : nem a minőségi létben, hanem egy abszolút, bár 1 Thom, I, II. 110, 2.; 111,1.; 111, 2. ad 1. ; 110, 1. ad 3. ; Cf. Gonet : De gr. d. 4 a. 2 ; Frassen : De gr. d. 2 a. 2, q 2. 3 Cf. a pót. oboedientialis mindmáig tisztázatlan teológiai és ontológiai fogalmát !
