Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Papp Imre: Erkölcs és vallás viszonyának problematikája
végül a különböző jelentéseket egybeveti egymással. Ezzel a helyes analitikus módszerrel kétfajta szeretetet talál Vilmosnál. Az első szeretet a minden lelki tevékenység mögött meghúzódó aktiv elv. Ezt illetőleg Platon és Szent Ágoston vonalán van, ebbe illeszkedik bele később Szent Tamás is. A másik szeretet az érzelem elve, a lélek szellemi érzéke, amelynek pszihikai működését a testi megismerő érzékek módjára gondolja el (az érzékre ható külső tárgy, az érzéki képesség átalakul a tárggyá, hogy érezzen). A kétféle szeretet leírása kapcsán ismerteti a kérdés irodalmi állását (Rousselot, Gilson, Vemet, D’Ales), majd szorosan a szövegértelmezés alapján önálló megoldást ad a boldogság fogalmának közvetítésével, mely szerint az első szeretet vágyakozás, a másik birtoklás (fruitio), egy és ugyanazon érzelem kétfelé néző arca. Mivel boldoggá az embert csak Isten teheti, a szeretet a lélek súlya, amely húzza, vonzza Isten felé. A szeretet benső természetébe jobban belevilágít azzal, hogy felveti az Isten-szeretet és a felebaráti szeretet egymáshoz való vonatkozásának kérdését. Előzőleg hű szövegelemzéssel pontosan körvonalazza az amor naturalis, caritas, cupiditas fogalmát. Majd a Rousselot által fölállított két ellentétes középkori iskola keretébe helyezi el Vilmost. Eredeti meglátással és a szövegekbe való beleélés után az extatikus iskola és Szent Tamás tanításának különbségét a módszer különbözősége alapján véli értelmezendőnek. A hangsúly és sorrend más, de a lényeget illetőleg megállapítja a megegyezést. így Rousselot ismert felfogását is indirekte a kritika területére vonja. A szeretetet távlatba állítja kibontakozásának kérdése. Először a szeretet kifejlődését önmagában nézi, tehát inkább pszihológiailag. Hogy az ember megismerhesse és szerethesse Istent úgy, amint Isten önmagát ismeri és szereti, a hit fényében és a caritas indításai alatt meg kell tisztulnia. Amikor a megtisztult ismerés és szeretet találkoznak Istenben, akkor az Isten utáni vágy átalakul Istenben való gyönyörködéssé (fruitio Dei). A szerző külön boncolja a szeretetnek és az ismerésnek, továbbá a szeretetnek és a hitnek a viszonyát a kibontakozás szempontjából. Vilmos tanításának kulcsát adja az ágostonos örökség : a memória a lélek legmélye (fundus animae), amelynek alján fel- fényük Isten világossága. Amikor a lélek az önmegtapasztalás útján itt rátalál Istenre és szeretetben érzi jelenlétét, elérte a csúcsot (apex mentis). Ebbe a keretbe illeszkedik bele Isten kegyelmi indítása, amelynek hatása alatt a keresztény élet különböző fokokon emelkedő állandó előhaladás : a kezdetet (status animalis) a status rationalis kapcsolja össze a misztikus állapottal, amikor a lélek valamiképen megtapasztalja Istent. Amikor a szeretet kibontakozását természetfölötti elvében tekinti, eljut a cisztercita iskolában ismert «unitas spiritus» fogalmához. Az unitas spiritus a legforróbb szeretet-tény, amelyben a lelki élet csúcsán a lélek egyesül az isteni akarattal. Először megjellemzi a kezdeti, azaz aktív egységet, a Szentlélek már ekkor is a lélekben lakik, majd a passzív egységet (voluntas affecta, extasis, amplexus), amikor a Szentlélek előlép rejtekéből és magához ragadja a lelket. Az unitas activából a contemplatio simplex nyitja meg az utat az unitas passivához. Malavezzel szemben kimutatja, hogy az unitas passiva IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 377
