Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)

Papp Imre: Erkölcs és vallás viszonyának problematikája

SZÉLJEGYZETEK A RENDKÍVÜLI HÁZASSÁGI KÖTELÉKl PERHEZ 349 esetben szokott megtörténni), pert kell lefolytatni. A kánoni házasság­jogban tehát nem aszerint van helye pernek vagy közigazgatási eljárás­nak, hogy fontos (házassági kötelék) vagy kevésbbé fontos (csupán ágytól és asztaltól való elválasztás) ügyről van szó, mert hiszen mind a kettő Iebonyolódhatik per és közigazgatási eljárás útján. Az ágytól és asztaltól való elválasztási eljárásnak mintegy fordítottja a házassági életközösség visszaállítására irányuló eljárás, amelyet a jogos ok nélkül elhagyott, önhatalmúlag elvált vagy a hatóság részéről elválasztott (elválasztás alatt mindkét esetben, mint a kánonjogi mű­nyelvben általában, csak separatio thori, mensae et cohabitationis-t értvén) házastárs indíthat. A köteléket természetesen egyik sem érinti, házassági kötelékvédő — a separatiós eljáráshoz hasonlóan — itt sem vesz részt az eljárásban ; lebonyolítható a contentiosus eljárás szabályai szerint vagy közigazgatási úton, mégis előbbi esetben a házassági per egyes intézményeinek (pl. illetékesség) alkalmazásával. Az ágytól és asztaltól való elválasztási és a házassági életközösség visszaállítására irányuló eljárást — szemben a köteléki eljárásokkal — házassági együttélési eljárások neve alá foglalhatjuk. A házassági eljárások sematikusan a következőként ábrázolhatok : A) HÁZASSÁGI KÖTELÉKI ELJÁRÁSOK: I. Semmisségi per. 1. Rendes semmisségi per [valamennyi bontóok (kivétel : 7 bontóoknál A. I. 2.)], consensushiány, formahiány (kivétel: A. III.)]; 2. Rendkívüli semmisségi per. II. A végre nem hajtott házassági kötelék felbontására irányuló közigazgatási-kegyelmi eljárás. III. A szabad állapot közigazgatási megállapítására irányuló közigaz­gatási eljárás a teljesen formahiányos (egyházon kívüli) házasság esetén. B) HÁZASSÁGI EGYÜTTÉLÉSI ELJÁRÁSOK: 1. Ágytól és asztaltól való elválasztási eljárás. 1. Végleges: peres úton. 2. Időleges: a) peres úton, b) közigazgatási úton. II. Házassági életközösség visszaállítására irányuló eljárás. 1. Peres úton, 2. közigazgatási úton.

Next

/
Oldalképek
Tartalom