Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Erőss Alfréd: XII. Pius pápa legújabb körlevelének jelentősége
oldalú és hiányos lett a lelkipásztorok Egyház-fogalma.1 Ezért mondja Rahner : Es ist heute ohne Zweifel eines der vordringlichsten Probleme, wie und in welchem dogmatischen Zusammenhang wir die Verkündigung von der Kirche gestalten müssen» (Theologie der Verkündigung, 1938, 58). XII. Pius pápa encikhkájának egyik jelentőségét épp abban kell látnunk, hogy fölhívta a figyelmet az egyháztan dogmatikai mivoltára s ezáltal bizonyára nagy mértékben elősegíti egy ilyirányú dogmafejlődés kibontakozását a jövőben. 2. Kétségtelen ugyanis, hogy a Corpus Christi gondolata magába zárja az Egyház dogmatikájának egész terjedelmét, sőt amint épp XII. Pius pápa körlevelében látjuk, még a részletkérdéseket is. Ám ezzel nincs még eldöntve a kérdés, hogy vájjon a Corpus Christi mysticum eszméje legyen-e az a kizárólagos vagy vezető gondolat, amely alá kell rendelni a dogmatikai Egyház-tant. Erről a kérdésről u. i. termékeny vita lobbant föl napjainkban. Przywara (in ZAM 1940, 197—215) és Deimel (v. ö. ZfkTh 1940, 220), majd P. Koster (Ekklesiologie im Werden, 1940) kiadta a jelszót, hogy új fogalmat kell keresni, mely szabatosabban adja vissza a Corpus Christi képes kifejezésénél az Egyház dogmatikai tartalmát. Hiányát látják annak, hogy az Egyházról sem képnélküli «tiszta fogalmunk», sem rövid és kimerítő «meghatározásunk» nincsen. Nehézségüket átveszi s nagyítva továbbítja Cordovani (idézett cikkében). A fölvetett probléma élénk visszhangot keltett a teológiai irodalomban s csak a külső háborús körülmények miatt nem érhetett ki teljesen. A betekinthető hozzászólásokat összegezve már most azt látjuk, hogy Koster támadásait, bár minden oldalról visszautasítják, igazat adtak neki abban, hogy a dogmatikai egyháztan valóban még csak alakulóban («im Werden») van. Cordovani kivételével többnyire védelembe veszik a szerzők az eddig elért eredményeket, s alkalmasnak találják a Corpus Christi gondolatát az Egyház dogmatikájának megtárgyalásához. Az utóbbi időben sokan félreértették vagy túlzásba vitték ezt a hasonlatot, de értéke mindezek dacára el nem vitatható, sőt inspirált jellegénél fogva kétségbe sem vonható (Adam, in Tüb. ThQ 1941, 145—166). Az Ekkléziológia nem választható el a Krisztológiától s ezt a szoros egységet semmi sem fejezhetné ki jobban a Corpus Christi 1 XII. PIUS PÁPA LEGÚJABB KÖRLEVELÉNEK JELENTŐSÉGE 311 ' Beaucoup, quand ils pensent à l’Église, n’ont que la vision d’une institution divine à défendre, ou bien d’une restauration sociale à effectuer à l’aide de l’Evangile. Els semblent devoir leurs joies de croyants, et leur conversion même, à cette découverte que l’Église est une cause défendable devant la raison et l’histoire, et qu’elle est une institution adaptable à tous les états sociaux. Confusion qui distrait l’âme de la vrai source de sa vie et la laisse s’appauvrir peu à peu. En réalité, l’apologétique (scientifique ou sociale) n’est qu’une préparation ou une défense. Elle n’est point la vie, ni de l’Église, ni de l’âme : la vie de l’Église c’est la vie, même du Christ ; la vie de l’âme c’est la grâce sanctifiante. Clérissac, Le Mystère de l’Église4, 1917, 7.
