Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)

Erőss Alfréd: XII. Pius pápa legújabb körlevelének jelentősége

Mártonnál a Corpus Christi mysticum gondolata üres, szinte anyagias elferdítésben található, majd teljesen eltűnik (v. ö. Wagner, Die Kirche als Corpus Christi mysticum beim jungen Luther, in ZfkTh 1937, 29—99), Kálvinnál pedig épp ellenkezőleg a «láthatatlan egyház» elve folytán elveszti reális biblikus értelmét (v. ö. Niesel, Die Theologie Calvins 1938, 179—181).

Mióta a részlettanulmányok egész sorozata világította meg a Corpus Christi gondolatának történetét, úgymond lépésről-Iépésre követhetjük fejlődési menetét, olykori hanyatlását, vagy elnémulását, mely mindig a hittudomány egy-egy mélyponti stádiumában következett be. A XVI. század nagyjainál mégegyszer méltó helyet talál (v. ö. Tromp, De biformi conceptu cum Christi mystici tum Corporis Christi mystici in Controversiis S. R. Bellarmini, in Gregorianum 1942, 279—290 Udvardy, Doctrina Francisci Toledo de Corpore Christi mystico, Coloczae 1933). Az ú. n. francia iskolában is még találkozunk vele, hogy aztán ismét eltűnjön a felvilágosodás korszakában, mikor «a dogmatika elvesztette központi éltető és irányító szerepét» (Schütz, I 283). A múlt század közepén a hittudomány ismét virágzásnak indul s vele együtt a Corpus Christi eszméje is megkezdi hódító útját. Nincs itt érkezésünk a részletek kifejtésére, csupán egy-két jellemző mozzanatra utalunk. A hittudomány újjászületése két tudományos központból kapta az első indításokat : Oxfordból és Tübingából. A legelső Oxford-mozgalom vezércsillaga, Newman, a kappadóciai szentatyáknak úgymond «szerelmese» s fölfedezi náluk ez ősi dogmatikus igazságot (v. ö. van de Pol, De Kerk en hét leven en denken van Newman, 1936 ; Przywara, A Newman Synthesis, 1931, 69—100). Ugyanakkor Möhler, a tübingai katolikus fakultás legérettebb szelleme, de Maistre egyoldalú jogi felfogásával szembeállítja az Egyház természetfölötti egységét (Die Einheit in der Kirche, oder das Prinzip des Katholizismus, dargestellt im Geiste der Kirchenväter der drei ersten Jahrhunderte, 1825). Eltekintve attól, hogy Möhler egyházfogalma ez időben még nem teljes (v. ö. Geisell- tnann, in Die Eine Kirche, Zum Gedenken J. A. Möhlers 1939, 157 k.), hatása igen jelentős volt. Amint levéltári kutatásokból kimutatható : Rómában is Möhler nyomán kezd e gondolattal behatóbban foglalkozni e kor legnagyobb teológiai tekintélye, Perrone, akitől átveszi legkiválóbb tanítványa, az anyai ágon magyar származású Passaglia. Ez a tragikus sorsú teológus vezeti be a hittudományba a teológiai újjászületés elismert vezéreit, többek közt Franzelint, Hurtert, Scheebent, Hergen- röthert, Denzingert, Hettingert és a két Jungmannt. Közöttük kétségtelenül Scheebent illeti az első hely: úgy általános dogmatikai szempontból, mint a Corpus Christi mysticum teológiájának kifejtésében.1

1 Scheeben egyháztanát ismerteti Feckes, Das Mysterium der hl. Kirche, 1934 ; v. ö. Stolz, M. J. Scheeben und das Mysterium der Kirche, in D. Kath.

XII. PIUS PÁPA LEGÚJABB KÖRLEVELÉNEK JELENTŐSÉGE 309