Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Móra Mihály: Széljegyzetek a rendkívüli házassági köteléki perhez. (Folyt.)
A NEMZETKÖZI IGAZSÁGOSSÁG 267 Üj problémát jelentett és a hagyományos felfogás megváltozását hozta magával elsősorban Amerikának felfedezése kapcsán az a kérdés, amelyet az újonnan felfedezett világ meghódítása és kihasználása vetett fel. Hogy milyen jogcímen jelenhetnek meg a spanyolok az újvilágban és végezhetnek hódításokat, igen heves harcok és tudományos viták tárgyát képezte. Közismert a nemeslelkű Fra Bartolomeo las Casas állásfoglalása a bennszülöttek érdekében, Vitoria és a salamancai egyetem pedig tudományos érvekkel bizonyították be, hogy a természetjog alapján a bennszülötteket ugyanazok az emberi jogok illetik meg, mint a spanyolokat. Az idők változására semmi sem jellemzőbb, mint hogy Vitoria határozottan elveti azokat a jogcímeket, amelyek a régi egyhatalmi rendszer felfogása szerint adnának jogot a bennszülöttek meghódítására, mert sem a császár sem a pápa nem tekinthető az egész világ urának.1 Sőt még azt is tagadja, hogy a bennszülöttek ellen hitetlenségük miatt lehetne jogos háborút indítani. Annál nagyobb jelentőségű és a mi kérdésünk megoldásához is közelebb hozó Vitorlának azon érvelése, amellyel azt bizonyítja, hogy akkor milyen jogcímeken viselhetnek jogos háborút a spanyolok a bennszülöttek ellen. Gondolatmeneteiből kitűnik, hogy szerinte a természetjog alapján a népek egy nagy társadalomban egyesülnek és a természetes egymásrautaltság kényszeríti őket arra, hogy köztük a szabad érintkezés és kereskedelem joga fennálljon. A közös természet egysége és az a tény, hogy a világ javait Isten az egész emberi nem használatára adta, magával hozza, hogy egyik nép sem zárkózhatik el a másikkal szemben, mert ez ellene van a természet rendjének. A spanyoloknak tehát joguk van szabadon érintkezni és kereskedni az általuk felfedezett területek lakosságával anélkül, hogy azoknak ártalmára lennének. Ha valaki ebben megakadályozza őket, akkor jogosan viselhetnek háborút ellenük.2 Vitoria tehát úgy felelt a felmerült új problémára, hogy rámutatott az egész emberi nemet összefűző nagy szolidaritás tényére. A föld javainak kihasználásához és meghódításához a jogot az adja meg, hogy a világ népeit maga a természet egyesíti egy nagy közösségben, a Teremtő pedig a világ javait ennek a nagy közösségnek a közös használatára adta. Mindjárt a nemzetközi jog kialakulásának idején tehát nyíltan tanítja, hogy az államok társadalma szerves közösséget alkot, amelynek az államokat is kötelező jogrendje van.3 Amit Y. de la Briére előadássorozata La Conception du Droit International chez les Théologiens Catholiques (Centre Européen de la Dotation Carnegie, Paris, 1929.) bő kivonatokban ismerteti Vitoria és Suarez tanítását. 1 Relectio de Indis recenter inventis, sect. II. summae 2—7. 2 «Licet Hispanis negotiari apud illos, sine patriae tamen damno ... Et ut dicitur (ff., De iustitia et iure, 1. ut vim) inter homines omnes cognationem quandam natura constituit. Unde contra ius naturale est, ut homo hominem sine aliqua causa adversetur. Non enim homini homo lupus est, — ut ait Ovidius, — sed homo.» Rei. de Indis sect. III. summae 2., 3. f De Potestate Civili relectiójában az emberi közösségek természetjogi alapjainak igazolása után a törvények kötelező erejéről szólva ezeket mondja : «Jus gentium non solum habet vim ex pacto condicto inter homines sed etiam
