Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Horváth Sándor O. P: A pápaság mint a vándoregyház világossága és erőssége (Folyt.)
A PÁPASÁG MINT A VÁNDOREGYHÁZ VILÁGOSSÁGA ÉS ERŐSSÉGE 19 annak analógiájára, hogy a fogalomalkotásnál is az érzéki képek adottságai a cselekvő értelem eszközei gyanánt tekinthetők. Igen előkelő thomisták fogadják el ezt a megoldást. Hasonlóképen lehet az egyházi tanítástól közvetített formulákat a Veritas príma ilyen eszközeinek tekinteni, hogy általuk az örök Igazság kinyilatkoztatott eszméit és így ezt magát, mint tárgyat (res significata) szemlélhesse. Az érzelmi világ alsóbbrendű megmozdulásai (passio) sem hathatnak közvetlenül és bensőleg az akaratra. De semmi akadálya sincs annak, hogy az akarat ezeket eszközül ne használja föl önálló szabad döntéseinél. Annyi becses erő szabadul fel ezekben, hogy általuk az akarat önmagát felfrissítheti, megűjfthatja, de életét még tunyábbá is teheti. Egyazon alanyban (suppositum) gyökereznek, ennek életerejéből táplálkoznak úgy ezek, mint az akarat. Miért kellene tehát föltétlenül megmaradniok a tisztán tárgyi mozgatás keretében, miért ne használhatná föl az akarat értéküket a saját értékének kiváltódásánál. Ugyanezt kell mondanunk arról a magában véve csak külső mozgató erőről is, amely az Egyház Krisztus-szeretetétől áthatott szavai révén megindítja, gondolkozóba ejti a híveket. Miért ne lehetne ez is az említett erők eszköze, hogy a praeparatio ad gratiam-nál és az Istenhez-térés befejezésénél az apostoli megbízatású szerv működése is a bensőleg ható tényezők közé tartozzék. Bármily formában nézzük is az apostoli tekintély működését, minden esetben biztosítva van a Szentlélek erejéhez viszonyítva oly alárendeltsége, hogy enélkül sajátosan meg sem nyilvánulhat. Ha ez hiányzik, vagy nem ebben a minőségben szólal meg, csak emberi és ennek minden gyarlóságát megosztó tekintélyt és hatóerőt képvisel. Ebből látjuk, hogy miért keressük az apostoli vezetésben az Egyház mustármagszerü erejének öntözőjét, kikeltőjét és a fává növesztett krisztusi ültetés életműködésének szabályozóját. A mustármag ereje kizárólag Krisztustól van és arra nem hathat más, mint a Szentlélek. Az egyházi tanítás és vezetés csak ebből meríthet, ennek a magnak az életerejét használhatja föl a fává-növesztés folyamatánál. Olyan a feladata, mint a kertészé. Elvetheti itt is, ott is, öntözheti, ápolhatja, a természetével nem ellenkező sarjakat is nevelhet, hogy szépségét, terebélyességét növelje : ego plantavi Apollo rigavit Deus autem incrementum dedit.1 Így befolyásolja tehát a tanítói hivatal az evangéliumi mag gyümölcshozását és ezzel válik az Egyház életműködését szabályozó szervvé. Az egész Egyház és minden hivő tehát ennek a szervnek éltető erejét, az általa átömlő megváltó vérnek áldását élvezi és használja föl, hogy földi vándorlásában téves utakra ne kerüljön, ki ne merüljön és céltalan bolyongásban tönkre ne menjen. Ezeket a gondolatokat juttatta eszünkbe az Egyház fejének, Xll. Piusnak nagy emlékünnepe, püspökké szentelésének 25 éves jubi1 1. Kor. 3. 6. 2*
