Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Bendefy László: Johannes Ungarus 1261 körüli utazása
176 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN felfogással szemben védelmébe veszi Szent Bernátot, bár a kiemelés nem egészen meggyőző ; annál jelentősebb a Szent Bernáthoz barátság és szellemi alkat szerint közelálló Guiletmus de St. T hier r y nek (f Ii48) Krisztus misztikus és eucharisztikus testéről szóló, világos különböztetéseken nyugvó, elmélyülő tanítása. — Az eretnekek és szakadárok ellen harcolók közül Gerhoch von Rei- chersberg (f 1169) és az Epistola de Sacramento haereticorum részesül nagyobb figyelemben. — Hosszú sorban következnek a maguk körül iskolát teremtő tanárok, mind személyükben, mind tanítványaiknak további fejlődést felmutató írásaikban : Laoni Anzelm (f 1117), akinek ismertetésénél sajnáljuk, hogy szerzőnk nem mer az itt vitatott szerzőségi kérdésben nyilatkozni, pedig az általa vizsgált szempont szerint a kérdéshez illetékesen szólhatna hozzá. Az első tekintélyes arányú és értékű teológiai rendszerezés szerzője Szent- viktori Hugó (f 1141), akinek az Egyházról szóló tanítása döntő hatású lett a skolasztikában. Abaelard (f 1142) a maga írásaiban ugyan nem foglalkozott az eucharisztia teológiájával, szóbeli tanítása azonban megtalálható tanítványai feljegyzéseiben ; ezekből kitűnik, hogy Abaelard itt is kora teológusaitól eltérő utakon jár : míg a többi iskola szemlélete szerint az eucharisztia ható tényezőként hozza létre a Corpus Christi Mysticum-ba bekapcsolódó tagságot, addig Abaelard szerint az eucharisztia csak kifejezője a már a ke- resztség szentsége vételével létrejött incorporationak (126—127). — Meluni Róbert (f 1167) jó érzékről tanúskodó, de e tárgyban csak kevés emléket maga után hagyó iskolafő. — Gilbertus Porretanus (f 1154) és iskolája hűséges követője a Corpus Christi Mysticum tanban az egyházatyáknak, különösen Szent Ágostonnak és Szent Hilariusnak. — A szorosan vett teológiai iskolák méltatása Petrus Lombardusnak (f 1160) és követőinek elemző méltatásával zárul. — A történeti rész a kánonjog klasszikus rendszerét megalkotó és a kánonjogtudományt megalapozó Decretum Gratiani vonatkozó helyeinek és első magyarázóinak, főleg Rufinusnak (f 1190) értékelésével fejeződik be. A jóval kisebb szisztematikus rész először foglalkozik a «Corpus Christi»- nek az Egyházra és az Eucharisztiára vonatkozó közös elnevezésével, meghatározván az egy fogalomszónak két különböző fogalmi tartalmát, megállapítván, mi a kettőben egyező és mi különböző. A következő gondolatcsoport az Eucharisztia szimbólumainak (magszőlő, kenyérszaporítás, étel, kovásztalan kenyér, kenyértörés, bor és víz vegyítése stb.) kapcsolatait keresi a Corpus Christi Mysticumhoz. Majd : Az Eucharisztia mint létrehozó oka a Corpus Christi Mysticumnak ; Keresztség és Eucharisztia együttes hatása ; A «sacramentum tantum, sacramentum et res, res tantum» kifejezések értelemfejlődése ; Az Eucharisztia mint a misztikus test áldozata. A szerző másfélszázadra kiterjesztett kutatásában nemcsak az ismertebb nevű, hanem a kor jelentéktelennek tetsző íróival is foglalkozik. A fáradtságot megérte, mert ezzel hiánymentes történeti fejlődést mutatott be s a nagyoknak és kicsinyeknek ez az egyforma ismerete nyújtott lehetőséget az addigi felfogások néhány ponton szükségessé vált javítására. Forrásul Migne megfelelő kötetei szolgáltak. A szövegrészek helyessége érdekében hasznos lett
