Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Bendefy László: Johannes Ungarus 1261 körüli utazása
nyomására, de mégis kezdte sorra visszavonni keresztényellenes rendeletéit ; ugyanerre buzdította apósa, az örmény király is. Végül két ferencest küldött Rómába, és ezzel ismét felvette a pápával való közvetlen érintkezésének oly régen elejtett fonalát. Ám most sem érhettek meg a dolgok Ghazán halála miatt. Utódjául testvére, Karbenda kán (1304—1316) került a trónra. Vakbuzgó mohamedánus, nevének jelentése is «Isten szolgája», de öldzsajtu-nak («Szerencsés»-nek, vagy «Boldog»-nak) is nevezték. A megkezdett ki- békülési politikát nem tette magáévá, hanem alatta is folytatódtak a keresztényüldözések. Az egykorú krónikások számos hittérítő vértanúnak a nevét jegyezték fel ; igy pl. 1314 március 15-én Erzincanban (Nagy-Örményországban) szörnyű kínzások közt végeztek ki jó néhány ferencest, köztük Antonius de Milano, Monaldus Ancona és Franciscus de Petriolo ferences testvéreket. Tebrizből Franciscus de Borgo S. Se- polcro vértanú nevét ismerjük és tény, hogy a kádi-k (bírók) mindenkit halálra ítéltek, aki hitet mert tenni Krisztus mellett, a hithirdetésért pedig a halál mellé még válogatott kínzások is járultak. A helyzet napról-napra romlott, a kapcsolatok folyvást lazultak. Karbenda fia és utódja, Abu-Szaid kán (1316—1336) már semmit sem tett, hogy a Rómával valaha fennállott, oly virágzó politikai kapcsolatoknak a látszatát is fenntartsa, ellenben kereskedelmi kapcsolatok megteremtésére törekedett. Eddig is voltak a mongoloknak valamelyes kereskedelmi megállapodásai Nyugattal, de idővel ezek is megszakadtak. Most, Abu-Szaid idejében ezeket a régi szerződéseket újból átvizsgálják és megújítják. Így 1320 december 22-én Velencével kötött szerződést. Ennek 17. pontja szerint a kán kezeskedik azért, hogy országában a keresztények vallásukat szabadon gyakorolhatják. Valóban azt látjuk, hogy Abu-Szaid korában — ami egybeesett XX11. János pápa uralkodásának idejével — a perzsiai hittérítés mintegy második virágkorát élte.1 1318-ban, amikor XXII. János igazságot tett a ferencesek és a dominikánusok oly régóta húzódó vitájában és kettéosztotta közöttük a missziós Keletet,2 egyidejűén (április 1-én kelt bullájában) úgy rendelkezik, hogy Szultaniehben, a Karbenda kán által építtetett új fővárosban érsekség létesüljön a perzsiai és közelkeleti részek kormányzására. Az érsekséget — minthogy a szomszédos vidékek Perzsiával együtt a dominikánusoknak jutottak — ők kapták meg. A következő kilenc püspökséget rendelték alája: Perzsiában Tebriz, Maragha, Dihkargán, Armeniában Sivds és Nachicsevúm, Georgiában Tiflisz és Szebasztopol, Khorasszánban Meshed és Előindiában Colombo püspökségeit. Jordanus 1320 tájáról, Johannes de Galonifontibus szultaniehi érsek pedig 1404-ből értékes adatokat közölnek a XIII—XIV. századi 1 V. ö. Heyd, Studien, stb. 320 I. 8 Bőv. I. Bendefy, A kaukázusi magyarság őshazája. Bpest, 1942. JOHANNES UNOARUS 1261 KÖRÜLI UTAZÁSA 147 10*
