Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Móra Mihály: A görögkeleti egyházjog, a katolikus egyház és az állam
126 MÓRA MIHÁLY ami nem utolsó sorban annak is következménye, hogy a keleti egyházak nemzeti egyházak voltak, s egyben jórészt oka annak, hogy azok is maradtak. A cezaropapisztikus áramlattal szemben nem állott rendelkezésükre a pápához hasonló tekintélyt biztosító független egyházfő. Azt, hogy a keleti egyház a pápai primátus elvetésével a császárok és fejedelmek, szultánok és ezek nagyvezéreinek játéklabdájává lett, azok is elismerik, akik ennek a jelenségnek a legmélyebb gyökerét nem feltétlenül az államegyházi megkötöttségben és a pápai juriszdikció- primátus hiányában, hanem a keleti teológiának és jámborságnak sajátos «sztatikai-kontemplatív, misztikus-’monofizita’ alapjellegében» látják.1 Azt azonban ez a vélemény is elismeri, hogy ez a sajátos alapjelleg veszéllyé válhatott abban a pillanatban, amikor az elszakadás által a nyugati egyház ellenkező irányú dinamikus sajátságaiban megnyilatkozó korrektivum elveszett. Ebből a szemszögből nézve a katolikus és a magát orthodoxnak nevező egyház joga a szorosan vett egyházi alkotmányjog, de a többi jogterület, mint amilyen eminensen a házassági jog, vonalán is kölcsönösen vizsgálhatja, mik a közös jogelvek, milyen elütő fejlődést vett a két egyház joga, mik voltak e fejlődés irányító tényezői, mik a jog- intézmények eltéréseinek okai és következményei. Ebben a keretben kerülhet sor a két egyházi jog közötti érintkezések elemzésére, a két egyház közötti «interkonfesszionális» viszony megállapítására, ide tartozik például a keresztség, a papi és a püspöki felszentelés kölcsönös elismerésének kérdése, egyáltalában mindkét egyház rendi mivoltából folyó következmények. 3. Tisztán emberileg tekintve, az elszakadás ezideig gyógyíthatatlannak bizonyult. Az elszakadás a Corpus Christi-n olyan sebet ütött, amely minden keresztényt szomorúsággal tölthet el. A nyugati egyház nem adta fel az egyesülés reményét és ez a tény az egyházi jog számára sem maradhat közömbös. Ismeretesek azok az egyesülési kísérletek, amelyek az elszakadás megszüntetésére törekedtek. Lyon (1274), Ferrara (1438) és Florenz (1439) után érdemleges és maradandó eredményre leginkább azok a mozgalmak vezettek, amelyek Középeurópa tájain, így elsősorban a Habs- burg-ház hatalmi körében és Lengyelországban a világi kormányzat súlyát és támogatását mozgósítani tudták. Ezenkívül történt nem is kisjelentőségű unió az Európán kívüli területeken is. Az unió szorgalmazói elsősorban a dogmatikai egységet tartották fontosnak. A világi hatalom, de az egyesültek részéről is, nem tagadott politikai és egyen- jogúsitási törekvések is játszottak szerepet. A pápák gondosan ügyeltek az egyesültek szertartásbeli önállóságára s mint különösen a lengyel 1 Heiler Frigyes : Die katholische Kirche des Ostens und Westens, I. : Urkirche und Ostkirche, München 1937, 565 1.
