Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Szörényi Andor: Áldás és mágia az Ószövetségben
120 SZÖRÉNYI ANDOR végére, mikor a történelmi fejlődés folyamán fölvették a templomban használatos énekek közé. Ilyen liturgikus áldás hozzáadás van a 3, 9 ; 28, 9 ; 29, 11 ; és 128, 5—6-ban. Ha mármost megvizsgáljuk ezeket a liturgikus áldásokat, azt látjuk, hogy kivétel nélkül mindegyik Jahvétól várja, Jahve hatalmas segítségét kéri, hogy a kívánt áldás beteljesedjék. Pedig azok között a zsoltárok között, melyekben e liturgikus áldások találhatók, vannak ősrégi zsoltárok, melyek még a kritikus iskola legtúlzóbb követői szerint is jóval a fogság előtti időkből, sőt egyenesen Dávid korából származnak — ilyen pl. a 68. zsoltár — abból a korból, melyben pedig ugyanezek a magyarázók szerint a mágikus áldó-felfogásnak kellett volna uralkodnia a Jahve-vallásbanl Helyesen mondja E. König, hogy az a nézet, mely az Ószövetség különböző költői vagy prózai termékében mágikus karaktert vél fölfedezni, így pl. az alfabetikus versekben is — mert t. i. az egymásután következő betűkkel kezdődő sorok speciális mágikus erővel rendelkeztek volna éppen a betűk egymásutánjában bentrejlő titkos hatalom folytán — <■természetesen nem más, mint önkényes kísérlet és csak azzal a modern törekvéssel függ össze, mely a mágiának az Ószövetségben is nagy teret akar biztosítani».1 9. Dolgozatunk elején megemlékeztünk arról, hogy a mágikus áldás-teória védői egészen különleges kultuszelméletet állítanak fel az Ószövetségre vonatkozólag, melynek elemeit a primitív népek vallási felfogásából, a primitív ember gondolkodásmódjára épített vallási filozófiából következtetik ki.1 2 Ebben az őáltaluk elképzelt ószövetségi vallásban titkos, «primitiv» és «ősrégi» jelentést kapnak a legvilágosabban monotheisztikus és Jahve egyedülvalóságát, egyedüli hatalmát, min- denekfölöttiségét félreérthetetlenül hirdető szentírási helyek is és ebben az «eredeti izraelita vallásban» természetszerűleg a sok — istenhívéstől a démonok hitéig, a mágiától a ráolvasásig, a mithológiától a kultikus drámáig mindent meg lehet találni ! Ebben a későbbi fejlődés által még el nem homályositott és meg nem hamisított ősi izraelita vallásban a kultusznak egészen speciális szerepe volt. A kultusz ugyanis — szerintük — nem volt egyéb, mint dráma, mely teremtő erővel rendelkezett : «A kultusz szent művészet... A kultusz valóságost és valóságot előidéző dráma, dráma, mely valóságos erővel létrehozza az előadott eseményt.. . vagyis más szavakkal nem más, mint szentség !» A kultusz tehát olyan előadás, mellyel az ábrázolt, lejátszott jeleneteket életre keltik, azáltal, hogy a kultuszban valamilyen eseményt játékkal, különböző cselekményekkel megjelenítenek, valósággá, életté realizálják.3 1 1. m. 20. old. 2 L. a 2. oldalt. 3 S. Mowinckel : Ps. St. II. 21 old.
