Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Szörényi Andor: Áldás és mágia az Ószövetségben
114 SZÖRÉNYI ANDOR val tételünket minden oldalról bebizonyítanunk ! És a kultikus áldások tartalmának megismerésével teljes képet kapunk az Ószövetség felfogásáról, arról t. i., hogy az Ószövetségben volt-e, lehetett-e helye a mágiának, mert nagyban és egészben igaza van Beyernek : «... talán a kultusz volt a forrása egyáltalában minden izraelita áldás-fölfogásnak.))1 6. Az áldás kezdettől fogva, még a pogány népeknél is mindig valami szent dolognak számított, annál inkább az volt a választott népnél, Izraelben. Az áldás felöleli az emberi életet, a földi lét minden megnyilvánulása, minden java és öröme Jahve áldásától függ, és ezt az áldást részint Istentől közvetlenül kapják és kérik az Úr választott emberei, részint imákban adják tovább, esdik le azokra, akik hozzájuk közel állanak. Ezért vonul végig az egész Ószövetségen az egyes emberek által adott áldás2 és ezért áldanak főleg azok, akik Isten akarata szerint a családban vagy a népben különleges helyet foglalnak el. Isten megígérte Ábrahámnak : «És azt a szövetséget kötöm közöttem és közötted meg utódaid között, nemzedékről-nemzedékre örök szövetségül, hogy Istened leszek néked és Istene utódaidnak». (Móz. I. 17, 8.) Ugyanezt ismétli meg Izsáknak : «... És én veled leszek s megáldalak ... teljesítve azt az esküt, melyet Ábrahámnak, az atyádnak esküdtem». (Móz. I. 26, 3.) Az Istennek ez az Ígérete, ez a szövetsége magában foglalja mindazokat az Ígéreteket és áldásokat, melyeket először Ábrahámnak adott és többször megismételt (Móz. I. 12, 1—3; 18, 18—19 ; 22, 16—18), s amelyet megújított Izsáknak (Móz. I. 26, 3—5), majd Jákobnak (Móz. I. 28, 13—16) s amely az egész választott nép életét végigkíséri, az egész Ószövetség vallását áthatja : Ábrahámtól az Úr Jézus Krisztusig. Azért természetes dolog az, hogy a családfők a legősibb kortól kezdve Istennek ezt a védő, oltalmazó, földi javakat biztosító áldását továbbadták, örökségként fiaiknak az Úrtól leesdették. így tett már Noé (Móz. I. 9, 26—27), így adta át az elsőszülöttségi jogot s vele az Isten ígéreteit Jákobnak Izsák (Móz. I. 27, 27—29), majd később Jákob (Móz. I. 49). De az atyai áldásnak később is, amikor már a családfő nem a későbbi választott nép ősatyja és ezzel a messiási ígéretek örököse volt, hanem csupán egy tag a nagy, kifejlődött választott népből, akkor is nagy és szent jellege volt : «Tettel és szóval, készséges türelemmel tiszteld atyádat, hogy áldása szálljon reád és áldása mindvégig veled maradjon. Az atya áldása megszilárdítja a gyermekek házát...» (Jéz. Sir. 3, 9—11.) Természetes az is, hogy amikor Ábrahám utódaiból, Jákob 12 fiából 12 törzsből álló nép fejlődött ki, már nem a családatya, hanem a népnek vezére és Isten küldötte, kiválasztottja adta az egész népre áldását. így áldja meg az egész népet elsősorban Mózes (Móz. V. 33), 1 I. m. 755. old. 3 Lásd dolgozatunk elején közölt helyeket !
