Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Pataky Arnold: Adatok Szent Pál misztikájához
102 PATAKY ARNOLD «hanem a szentek együttes polgártársai (avvnoXïrai twv áyícov) és az Isten házanépe, az apostolok és a próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus, akiben az egész egybeszerkesztett építmény (näaa oîxoÔo/ut) avvag/ioÀoyov/xévri) az Úr szent templomává növekszik. Benne ti is egybeépültök (ovvoLxoôo/xeïcr&e) az Istennek lakóhelyévé a Lélekben.»1 A pogány-keresztények az ószövetségi választott népből meghívott keresztényekkel együtt társörökösök, egy testbeliek, és együtt részesülnek az Isten Ígéreteiben Krisztus Jézusban az evangélium által (eîvai xà èûvrj avvxXrjgovófia xal avvaœ/m xal aw- /uéroxa Trjç ênayyeMaç év Xgiarä) ’Irjoov ôià rov evayyeMov) .2 Ugyancsak kedvenc és igen jellegzetes gondolata Szent Pálnak, hogy az egyház a «Corpus Christi mysticum» : Krisztus a misztikus testnek a feje,8 az egyes keresztények pedig a misztikus Krisztus tagjai. Ez a gondolat lényegében már megvan a damaszkuszi jelenésben, ahol az Úr Jézus azt kérdezi a keresztényeket üldöző Saultól : «Saul, Saul, miért üldözesz engem?» — holott Saul közvetlenül nem magát az Úr Jézust, hanem az 6 híveit üldözte. Még sokkal világosabban megtaláljuk ezt a gondolatot a Korintusiakhoz írt első levélben. A keresztények közössége az Istennek szent temploma ; ha valaki megrontja az Isten templomát, azt megrontja az Isten! «mert az Isten temploma szent, — ti vagytok az !»4 Ezt a gondolatot Szent Pál még nyomatékosabban hangsúlyozza Kor. I. 6, 15. 19-ben, ahol a paráznaság bűnét azért mondja oly súlyosnak, mert ez szentségtörés a misztikus Krisztus tagjaival szemben : «Nem tudjátok-e, hogy testetek Krisztus tagja? Elszakftsam-e tehát Krisztus tagját és parázna nő tagjává tegyem? Isten, ments ! ... Nem tudjátok-e, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek vagyon, akit az Istentől kaptatok, és nem vagytok a magatokéi?» Kor. I. 8, 12-ben az apostol azt a nagy szót mondja ki, hogy ha valaki a testvére ellen vétkezik, Krisztus ellen vétkezik (eîç Xgiaiov áfiagrávere). Az Eucharisztia élvezése a híveket egy egységes testté teszi : «Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan, mindnyájan, kik egy kenyérben részesülünk».8 E levél 12. fejezetében az apostol e hasonlatot egészen részletesen keresztülvezeti.® Amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy van Krisztus is. Ugyanis mi mindnyájan egy Lélekkel egy testté keresz- teltettünk, akár zsidók, akár pogányok, akár szolgák, akár szabadok ; és mindnyájan egy lélekkel itattattunk. Mert a test sem egy tag, hanem sok ... Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenkint tagjai. Jellemző, hogy az apostol «Krisztust» említi, nem az «egyházat» ; az egyes keresztények magának a misztikus Krisztusnak a tagjai, az egyház azonos 1 Ef. 2, 19—22. 2 Ef. 3, 6. 3 Kol. 1, 18. 24. * Kor. I. 3, 16—17. 6 Kor. I. 10, 17. 0 12—30. v.