Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
P. Takács Ince O. F. M.: Krim félszigetének és vidékének középkori kereszténysége
go IRODALOM LITERATUR — BULLETIN nyúló fejtegetéseit. Még szerencse e szempontból, hogy sokszor nem közvetlenül használta az egyes írók munkáit, hanem Evagrius Pontikuson átszűrtén jutottak azok eszméi őhozzá. Miután három fő részének : I. A megigazulj embernek útja ivdßaav; eiç öéwoiv xarà x^QLV (felmenet a megistenüléshez a kegyelem által) ; IL A Logos-nak jelentősége abban ; és III. a Pneuma-nak része abban ; első szakaszában mindig előbb tisztázza a szövegeket, a második szakaszban rátér az azokban található teológiai tartalom kifejtéséhez. Az egyes részletek után nyújtott összefoglalások voltaképpen a munka eredményei. Miként az előre sejthető volt, bizony ezekben nem egyszer elég sok és mély homály marad fenn a valódi értelmet illetőleg. Amit a szerző a munka vége felé (118. old.) ki is fejez, az más helyeken is ott kisért az olvasó lelkében.1 Bizony ez a nagy szorgalommal és fáradságos pedantériával megépített rendszer több helyen azt a gondolatot kelti, vájjon mit szólna hozzá Maximus. Vájjon az ő korának teológiai színvonalán tudott volna-e egyáltalán valaki ilyen alapon rendszert egybeszedni? Mindenestre a szerző dicséretére méltóan Iparkodik elvonatkozni a múlt vonatkozásaitól, amire nem is lett volna — mint mondottuk — éppen olyan nagy szükség, hiszen azokból Maximus Confessor gátlás nélkül merített ; de ugyanúgy el tudott-e vonatkozni a rendszerező saját — és pedig igen alapos — teológiai tudásától is, hogy csak a szövegből merítse elő írójuk gondolatait és semmit a sajátjából azokba bele ne olvasson? — Annyi tény, hogy a Hitvalló nem szándékozott rendszert felépíteni. Célja nem a teológia továbbfejlesztése volt ; e téren elfogadta azt, amit a hagyományban készen talált és arra igyekezett aszkézisét alapítani, hogy ez utóbbi segítségével elérje a misztikus istenlátás fokozatait. Érdeme abban rejlik, hogy bár az újplatonikus hatás alól ő sem volt mentes, dogmatikai alapon igyekezett maradni és teljesen a keresztény hagyományok útján járva a Szentháromság és a szentségi megszentelődés útján igyekezett misztikáját megvalósítani. Látnivaló azonban, hogy itt a teológia igen távol van attól, hogy önmagáért foglalkozzanak azzal : eszköz az, amely aszketiko- misztikus cél kiindulására szolgál. Nem követi nk el kegyeletsértést a nagy Hitvallóval szemben, akinek érdemei a monotheletizmus ellenes küzdelemben a vértanuságig emelkedtek, és aki azon kívül a lelki élet terén messze korán túl is számos lélek irányítójává lett, ha azt mondjuk, hogy teológia terén nem tartozik az eredeti géniuszok közé, hanem egész korával együtt már az epigó- nok sorában a helye. Ezt így tudtuk eddig is, és ez a jeles munka csak még inkább meggyőzhet mindenkit erről. Nem a teológia története nyerhet tehát Maximus munkáinak tanulmányozásával, hanem az aszkétika és misztika. Szerzőnk viszont minden olyan ponton, ahol ezekhez ér, tisztelettel megáll, miként az 1 «Itt Mkximusnál sötétségek fordulnak elő. Az a szándék, amely minden ellcnmondást fel akar oldani, ell ibázott. A Szentnek iratai részben szen- tenciaszerűen fogalmazott felismerések és felvillanások, amelyek különféle fcrrásokból táplálkoznak. Nem veszi a fáradságot, hogy egy rendszerbe hangola össze azokat...»
