Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Ivánka Endre: Neoplatonikus volt-e Dionysius Areopagita?
42 IVÁNKA ENDRE fokozatosan az egyik a másikon át — az Ösegységtől kapják : a legfőbb Istent környező, a világot gondozó és isteni javakkal elárasztó, de csak a legfőbb Istentől kölcsönzött részistenséggel bíró istenek. A neoplatonizmus az egész klasszikus istenvilágot, a polytheizmus számtalan istenalakjait itt helyezte el rendszerében. A fokozatos emanáció fogalmában, mely az ontológiáját jellemzi, ltája egyúttal a régi pogány polytheiz- musnak az igazolását. (Ismeretes, hogy a nagy neoplatonikus filozófusok, Porphyriostól és lamblichostól Proklosig, a pogányság védelme- zését, az antik vallási képzetek filozófiai értelmezését és a kereszténység ellen folytatandó harcot tekintették legfőbb kötelességüknek.) Csak ha minderre gondolunk, érthetjük meg igazán, hogy mit jelent Dionysius Areopagita kijelentése, mely szerint ő ugyan azt vallja, hogy minden létezés, élet, szellem, jóság az Istenből ered és benne van meg vjieQovaíoog), úgy hogy őt nem önmagában, hanem a belőle fakadó javak szerint, jónak, létezőnek, élőnek, bölcsnek is nevezhetjük — hogy azonban nem más a jó, más a lét és az élet és a bölcsesség, és nem több a létok és nincs több, magasabbrendü és alacsonyabbrendű istenség, melyek közül az egyik a másikat létrehozza, hanem ez mind az egy Istennek az «emanációja» (jtQÔoôoç-a).1 Az a felfogás, mely az Istenből, az Ősegységből, nem közvetlenül vezet le minden létmozzanatot és minden értéket és minden létező valóságot, hanem az Isten és a véges világ közé fokozatosan «részistenségeket» iktat bele, melyek a teljes Létnek csak egy bizonyos aspektusát és részszféráját tartalmazzák («más a lét és más az élet és más a bölcsesség»), és így külön-külön közvetítik a véges világnak az Ősegységben «létfölötti» egységben fennálló tulajdonságokat és létmozzanatokat, úgy hogy végeredményben nem az Ősegység a világ okozója, hanem ezeknek a részistenségeknek az együttes közreműködése — («több a létok»), melyek ugyanúgy bocsátanak ki magukból alacsonyabbrendű, az ő léttartalmukat a véges lényeknek közvetítő istenségeket, mint ahogy ők is csak emanációi a legfőbb Istenségnek, az Egynek («nincs több, magasabbrendü és alacsonyabbrendű istenség») — az éppen a neoplatonikus felfogás, a hierarchikusan felépített emanációs kozmoszkép, mellyel szemben Dionysius azt hangoztatja, hogy ha minden létezés érték és jóság részesedés az Isten «létfölötti» létezésében és jóságában is (ebben platonikus marad) mégis «az Istennek az emanációja mindez», minden ilyen a létben és a jóban való részesedés közvetlen adománya az egy Istennek és az egy Istenben való közvetlen részesedést jelent. * * * Ezt mindig szem előtt kell tartanunk, ha Dionysius Areopagita részesedés-gondolatát — azt a tanítását, hogy minden létezés csak az Istenben való részesedésnek egy módja — neoplatonikusnak minősítjük. » Div. Nom. V. 2, MPG 3, 816 C.