Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Móra Mihály: Széljegyzetek a rendkívüli házassági köteléki perhez
378 IRODALOM — LITERATUR BULLETIN II. Külföldi. Dr. Joannes Bobúk: De caelibatu ecclesiastico deque impedimento Ordinis Sacri apud Orientales et praesertim apud Ruthenos. Roma, Officium Libri Catholici, 1941. 165 1. A caelibatus irodalmát a magyar szerző érdekes részletmunkával gazdagította. Nem csupán adatok megrögzítése a célja, hanem inkább annak kimutatása, hogy a papság fegyelmi életét szabályozó rendelkezések mennyire lényeges tényezők az Egyház és a népek életében, korok történetében. A könyv első része a caelibatust kialakító, jórészt ismert forrásokat csoportosítja, kezdettől fogva a trullai zsinatig. A szerző nem elégszik meg a forrásokra való hivatkozással, hanem azokat szervesen belefoglalja okfejtésébe. Egy-két lényeges részletet külön is megvilágít, pl. mélyebben vizsgálja Paphnutius thebai püspök szerepét, aki az I. nicaeai zsinaton állítólag szembehelyezkedett a nőtlenséget kimondani akaró javaslattal. A trullai zsinattal kapcsolatban — amely kimondotta, hogy püspök csakis nőtlen klerikus lehet — rámutat arra, hogy itt hozták az első egyházi törvényt, amely máskép rendelkezik a püspökről, mint a többi klerikusról. Ez a megkülönböztető rendelkezés éppen a caelibatus kérdésében történt s ez sok differenciának vetette meg az alapját. A püspök — aki a nőtlenek közül került ki — rendszerint a caelibatus híve volt, az alsóbb klérus meg érthetően kitartott a trullai zsinaton nem konfiskált nősülési joga mellett. Ez volt az egyik főoka annak, hogy a keleti egyházban az alsóbb klérus sokszor a nyugati egyházzal való egyesülés ellen volt, hiszen ott a felszentelés előtti nősülés lehetősége nem maradhatott volna meg. A könyv második része a caelibatus rutén vonatkozásait vizsgálja. A mai kor előtt is bizonyítja a rutén és az orosz lélek különbözőségét az a tény, hogy az egyházszakadás idején a ruténok nem követték az oroszokat a keleti egyházba, hanem megmaradtak Róma egységében s ha később kénytelenek voltak is a keleti egyházhoz csatlakozni, Rómához 1590-ben újra visszatértek. Szerzőnk külön ismerteti a caelibatus történetét a galíciai, a magyar- országi és a tengerentúli ruténség között. Galíciáról feljegyzi, hogy ott a püspökök mindig nőtlenekkel igyekeztek a javadalmakat betölteni, sőt 1891- ben a lembergi zsinat elé vitték a caelibatus kimondásának kérdését, a zsinat azonban ellene nyilatkozott. A lembergi káptalan egyik tagja IX. Pius pápa előtt is szóba hozta az ügyet, Őszentsége azonban a következő kijelentéssel hárította el az állásfoglalást : «In hanc delicatissimam materiam nunquam me ingeram». A püspökök ennek alapján továbbhaladhattak a megkezdett úton. Szeptickij lembergi metropolita 1918-ban a szemináriumi helyek felét olyanoknak biztosította, akik nőtlenek maradnak. A következő évben Galicia mindhárom püspöke zsinaton kimondotta, hogy mást nem is vesznek fel a szemináriumba, csak olyant, aki nőtlenségre kötelezi magát. A zsinati határozatot nem hirdették ki, mert Róma az ügyet külön-külön az egyes püspökök böl- cseségére bízta. Prsemysl püspöke erre kimondotta, hogy csak a nőtleneket
