Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Móra Mihály: Széljegyzetek a rendkívüli házassági köteléki perhez
358 MÓRA MIHÁLY rázat szerint ez alapon kétségbe kellene vonni a rendes házassági köte- léki per bírói-per jellegét is, amire nyilván a közigazgatási eljárás hívei sem vállalkoznának. Hasonlóan csekély bizonyító ereje van annak a már érintett nézetnek is, amely szerint abból, hogy a másodfokon eljáró szerv a jogorvoslat tárgyában dönt : decernet, a közigazgatási eljárás jelleg következnék. Ez sem sokkal meggyőzőbb érv az előbbinél. A decernere-nek a C. I. C.-ben elég tág az értelme és átfogja a határozás, döntés, elrendelés szélesebb körét. Talán azért gondolták itt a «határozást» helyénvalónak, mert a másodfok az elsőfokú rendes bírósághoz áttételt is elrendelhet, és mert a másodfokú eljárásban nem látták alkalmazhatnak az 1868. c. 1. §-t (causam a litigantibus propositam et iudiciali modo pertractatam definit). Ez a C. I. C. vonatkozó kánonjai előmunkálatainak közzététele hiányában csak sejthető, de biztosan el nem dönthető. A decernit különben is csak a másodfokú eljárásra áll. De ez a túltág és határozatlan kifejezés egymagában nem dönti el a kérdést, mert végre is a «határozás» körébe még az ítélethozás is belefér.1 Azok az érvek, amelyek a kérdést a perminőség javára döntik el, sokkal jelentősebbek éspedig azok voltak már az 1936 augusztus hó 15-én kelt házassági köteléki instrukció előtt is, amely után a közigazgatási elj’árás hívei is túlnyomórészt feladták nézetüket.1 2 A bírói jellegnek korai harcosai közé tartozott Novai3 4 és Triebs,1 különösen utóbbi építette ki meggyőzően nézetét, amelyet az öt évvel később kiadott házassági köteléki instrukció csak megerősíteni, de nem meggyöngiteni tudott. A rendkívüli házassági köteléki per teljes történetét hosszas volna kifejteni, de ez sem bizonyítana mást, mint amit a közvetlen, XIX. századi előzmények. S jóllehet ez a fejlődés sem állítja elénk, főleg az 1896. évbeli instrukció5 néhány nem egészen szerencsés fordulata folytán, minden kétséget kizáróan a bírói jelleget, abban igazat kell adnunk Triebsnek, hogy a Codex itt a ius commune törvényhozási fejlődésének lezárása, amelynek során a Dei Miseratione szigora fokozatosan enyhült. 1 Az 1990—1992. c. kifejezéseinek részletes elemzését 1. Johnson, 36—38. 2 Pl. Köstler, 144. Egyesek, mint J. Chelodi: lus matrimoniale iuxta Codicem luris Canonici, ed. IV. recognita et aucta a V. Dalpiaz, Tridenti 1937, 223, A. D’Avack : L’impedimento dell’Ordine Sacro nel diritto matrimoniale canonico, Arch, di dir. eccl. 1941 (III), 1.—2. sz. kny. 12, továbbra is megmaradtak korábbi nézetüknél (declaratio administrativa), amiben része lehet a római hatóságok fent idézett szóhasználatának is. 3 Commentarium C. I. C. Liber IV, De Processibus, Romae I. 1932, II, nr. 873. 4 Theol. Quartalschr. 1931, 212—215, 220, amelyre alább is —saját okfejtésünk hozzáadásával — támaszkodunk. 5 S. C. Off., 1896. jún. 10-i döntése. Codicis Iuris Canonici Fontes (Gas- parri P.—Serédi J., Romae I sköv., 1923 köv.) IV, n. 1180, p. 489.
