Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Artner Edgár: A bűnbánati fegyelem válsága keleten a IV. század végén
232 ARTNER EDGÁR hogy ne legyen szükség e tisztem gyakorlására. De ha mégis kellene gyakorolnom, meg fogom tenni s a bilincset használni fogom. Én ezzel megtettem kötelességemet, a többit már azzal kell elintézned, aki nekem a kötési parancsot adta».1 A gyakorlatban azonban minden furfangosabb ember rájöhetett, hogy ez szinte merő fenyegetőzés ; bizonyára épp azok nem ijedtek meg tőle, akikre célzott. Az olyan beszéd azután, mint amilyet 3. homiliájában olvasunk, csak olaj lehetett a tűzre. Vagy nem a tehetetlenség szól-e e szavakból : «Úgy látom sokan azok közül, akik a minap kilépve a templomból erkölcstelen színdarabokat mentek nézni, megint itt vannak. Szeretném ezeket felismerni, hogy kizárjam őket e szent csarnokból. Nem ugyan azért, hogy többé be ne léphessenek, hanem hogy megjavulva és megtisztulva léphessenek be .. ,»1 2 Megfelelő fórum hiányában az a kétes értékű eszköz is hamarosan csődöt mondhatott, amelyet az eszményien gondolkozó szent jóhisze- műleg a hívek lelkére köt, hogy t. i. jelentsék fel a botránytokozókat, mert : «Az is bűnös, aki eltűri más bűnét». Elvben ez nagyon igaz, de a gyakorlatban kiszámíthatatlan visszaélésekhez vezet. Azért mindjárt hozzátette, hogy aki maga is bűnös, az inkább hallgasson és a saját sebeit gyógyítsa.3 Hogy Aranyszájű Szent Jánosnak nem sikerült a régi fegyelem helyébe megnyugtató megoldást találni, arra biztos adatot nyújt a kor két történetírója : Sokrates és Hermias Sozomenos. Ez a két konstantinápolyi scholasticus, tehát jogász, észrevette a Nektarius-féle rendelkezés veszedelmes voltát s az V. század első évtizedei folyamán összeállított munkáikban még mindig kifejezik aggódásukat atekintetben, hogy milyen hatása lesz a bűnbánati fegyelem módosításának a köz- erkölcsiségre vonatkozóan.4 Ha tehát Chrysostomos egyéni szentsége 1 In Ep. ad Hebr. Horn. IV. (MG. 63, 37.) 2 Ezt a beszédet még Antiochiában mondotta 387-ben : De Davide et Saule (MG. 53—54, 695.) A továbbiakban nyíltan említi is a templomból kirekesztett bűnbánókat. Jellemző hely még e beszédből : «Mert nem olyan súlyos dolog vétkezni, mint a vétkezés után arcátlanul viselkedni és nem engedelmeskedni az ilyet (t. i. penitencia-tartást) parancsoló papoknak...» (ró fírj jiel&EOTai toïç iegevai tà roiavra xeXevovai.. .) Érdekes, hogy ugyanilyen bűnért Konstantinápolyban is kellett megrovó beszédet mondania : Contra ludos et theatra (MG. 56, 269.). Eltekintve bizonyos túlzóan szigorú megállapításoktól, amelyeket egyébként az a körülmény indokolt, hogy az előbbi napok áradásától megszabadult nép hálátlanul épp a nagyhét végére hagyta üresen a templomot a közben rendezett színelőadások kévéért, a helyzetre legjellemzőbb a beszéd befejező része. Abban Chrysostomos szigorúan kiközösíti a bűnösöket, de miután látja, hogy azok máris szomorkodnak és sóhajtoznak (?), nemcsak nyomban kész megbocsátani nekik, hanem szinte bocsánatot is kér tőlük iménti szigorúságáért. 3 Expositio in Ps. 48. (MG. 55, 222.) — In. Ep. II. ad Cor. Horn. XXI. (MG. 61, 514.) 4Sokr. V. 19. (MG. 67, 613.) és Sóz. VII. 16. u. o. 1457.) Az előbbi azért nem helyesli, mert ellentétben állónak látja az intézkedést Sz. Pálnak
