Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Artner Edgár: Az ősegyház mariológiája
AZ ŐSEGYHÁZ MARIOLÓGIÁJA 21 Az őskeresztényeket jellemző egyszerű lelkülettel fogadták tehát a régiek az evangéliumoknak azokat az elbeszéléseit is, amelyek Üdvözítőnk szent Anyjáról szóltak. Bizonyára hamar észrevették, hogy mily sok ószövetségi jövendölés teljesedett őbenne és milyen könnyen érthető immár az a számos előkép, amely ugyancsak a kígyó fejét letipró Szűzre vonatkozott. Tudomásul vették tehát a csodát, hiszen akkor az Úr különös gondoskodása folytán az nem is volt olyan ritkaság, és hálával fogadták, hogy a Gondviselő Éva helyett egy új Anyát adott a világnak, de nem fürkészték tovább annak mikéntjét és főleg : eszükbe sem jutott bármely részletében is kételkedni. Hogy ez így volt, arra éppen abból merünk következtetni, hogy oly feltűnően kevés említés történik az első három század irodalmában a Boldogságos Szűzről. Az az egy-két eset, amelyben e kor keresztény írói és Szentatyái mégis előhozzák, inkább Krisztus Jézus születésével kapcsolatban történik, vagypedig olyan esetben, amikor a gnosztikusok, főleg a doketisták tévedéseivel szemben mint bizonyítékra hivatkoznak rá : íme, valóságos emberi testének kellett lennie a Lógósnak, hiszen ember-anyától született, de — teszik hozzá — szűzi születéssel. Mikor azután egyik-másik tovább megy és részletezni akar, már észrevehetően következetlenné válik, mert a hagyomány biztos útjáról saját eszének ingoványára tévedt. Amilyen határozottan nyilatkozik antiochiai Szent Ignác a megtestesülés szent titkát hirdetve a dokétizmustól megkísértett szmyrnaiaknak az Üdvözítőnek èx nagéévov történt születéséről, amihez az efezusiakhoz írt levelében még azt is világosan hozzáfűzi xai ex Magiaç xal èx éeov,1 éppúgy észrevehető a tanító egyházon kívül álló Tertullianusnak tétovázása, amikor ugyancsak az Úr Jézus testének valódiságát megvédendő, csak félig kész elfogadni Anyjának szüzességét.2 E tekintetben a saját okoskodására hallgató Origenesszel egyetemben3 még az egyszerű keresztények hitét inkább követő apokryfek mögött is elmarad.4 Az apologé- ták közül főleg Justinus szól hozzá a kérdéshez. Krisztus Urunk szűzi ezeket csak bizonyos általánosítással állítjuk, de ha már a vezetőkörök általában ilyen szellemet tanúsítottak, az átlaghivők bizonyára még kevésbbé firtatták a kinyilatkoztatás igazságait. Intő példaként ott lebeghetett előttük a gnósztikusok eltévelyedése, akik túlságos tudásszomjuk következtében sokszor még mélyebbre siklottak le, mint azok a pogány áramlatok, amelyekből a kereszténység által a kiemelkedést remélték. Minél inkább terjedt azonban az evangélium az értelmiség köreiben, annál nagyobb lett ismét azok száma, akik gyermeki hit helyett okoskodással kísérleteztek. 1 Ad Smyrn. 1,1. — Ad Ephes. 7, 2. Lásd még u. o. 18, 2. és ad Trail. 9,1. * De carne Christi c. 17. 18. 23. * Horn. 14. in Lucam. — Viszont a êeoxàxoç kifejezést ő használta először. * így a II. századi Protoevangélium Jacobi, Ascensio Isaiae és Odae Salomonis vallják a virginitas in partu-t. Obstetrix segítsége nélkül, fájdalom- mentesen, «mint férfi.. .akaratával». (19. óda.)
