Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Artner Edgár: Hitehagyó Julianus világ- és történetszemlélete
222 ARTNER EDGÁR Még azok is, akik mindenkép igyekeztek Julianust felmenteni az egyházüldözés vádja alól, kénytelenek beismerni, hogy írásaiban nyíltan a kereszténység ádáz ellenségének vallotta magát. Igazolásául azt hangoztatják, hogy erre mint magánembernek joga volt. Ez kétségtelenül igaz, de akkor viszont nem vehetjük rossznéven a kor keresztényeitől sem, ha bizalmatlanok voltak a magánemberként ilyen felfogást hirdető uralkodóval szemben is, mert végülis tapasztalati igazság, hogy az embereket rendesen elveik szokták irányítani minden ténykedésükben ; ez alól Julianus sem volt, nem is lehetett kivétel. Ezt bizonyította az a hevesség, is, amellyel a császár írásaiban a keresztényeket támadta. Mert ha igaz is, hogy e hangnem az akkor munkálkodó keresztény íróknál is megtalálható, viszont még a pogányok közt is találkoztak kivételek. Hiszen pl. a Julianusszal egyidőben működő Himerios, Themis- tios és Libanios távolról sem közelítik meg írásaikban a Julianus-féle gyalázkodásokat, rágalmazásokat az Egyházzal és intézményeivel szemben. Ezt csak azzal lehet magyarázni, hogy míg az említettek csak elvi ellentétben állottak a kereszténységgel, addig a császár szomorú tapasztalatai folytán személyes ellenségévé lett sok méltatlannak felismert egyházi férfiúnak, akiken keresztül magát az eszmét is meggyűlölte. De ez csak megerősíti imént vázolt nézetünket. Hogy ellenben mindezektől eltekintve irodalmi alkotásaiban bizonyos kiválóság mutatkozott, azt készségesen elismerjük már csak arra való tekintettel is, hogy nemcsak kortársai előtt aratott e téren is babérokat — miként az hatalmon levőkkel gyakran érdemtelenül is megesett —, hanem halála után is kiemelték írói képességeit, sőt a későbbi korok irodalmárai között is mindig voltak méltánylói. Itt azonban nem mi akarunk ítéletet mondani akár írói, akár másféle kiválóságairól, hanem inkább egy-két munkájából, főleg a kereszténységgel vonatkozásban levőkből, egy pár vonást szeretnénk megismerni Julianus jellemző vallás-bölcseleti és történet-szemléleti nézetei talanul ugyan, Ivánka (Theologia 1942, 111. old. 1. jegyzet, amelynek megállapításaival vesd össze, amit tanulmánya befejezésében ír : ugyanott 114. old.) Ezzel szemben a patrológusok valamennyien továbbra is megmaradtak a régi időmegállapítás mellett, sőt pl. Cavallera meg is cáfolta Pera állításait (Revue d’ascétique et de mystique 1936, 90) E sorok írója nem állított olyat, hogy Ivánka professzor úr saját szakmájába vágó kérdésekben tévedett volna. Viszont egy patrológusnak valóban tudnia kell az egyházi irodalom körében felmerült véleményekről. Abból azonban, hogy valaki valamit nem említ meg, nem lehet arra következtetni, hogy az illetőnek nincsen tudomása a kérdéses dologról ! Egyébként az érdemet tekintve a Nagy Constantinusszal kapcsolatos vitát illetőleg semmi módosító hatása sem lehet annak, ha Pseudo Dionysios esetleg a IV. század közepén írt volna is : Constantinus ugyanis éppannyira nem meríthetett ihletet templomainak elnevezéséhez olyantól, aki halála után 50 év múlva írt, mint attól, aki esetleg 150 évvel később írt. Pedig tisztán csak erről volt szó.
