Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)

Horváth Sándor: A pápaság mint a vándoregyház világossága és erőssége

A PÁPASÁG MINT A VÁNDOREGYHÁZ VILÁGOSSÁGA ÉS ERŐSSÉGE 199

és a fej között találunk. Ha tehát az Egyházat társadalmi alakulatszerű mivoltában akarjuk felfogni, akkor ezt a belső Krisztusközösséget, a Krisztusból és a benne való életet kell alap gyanánt tekintenünk. Emberek ennek a közösségnek tagjai és így ez a lényeg épúgy bizonyos anyagban valósul meg, mint a természet adottságai, akár a fizikai, akár az erkölcsi világban.1 A lényeget az emberi értelem előtt elrejti az anyag, a járulékok, accidensek tömege. Ezt a sorsot az Egyház is osztja. Lényegét, a Krisztusközösséget a természetes elvonás eszközeivel megközelíteni nem lehet. Csak a hivő lélek előtt jelenik meg igazi való mivoltában. A hitetlenre nézve a Krisztusközösség üres formula maradhat csak és így az Egyház minden belső dicsőségtől megfosztva a gúnyolódás és megvetés prédájává lesz. Mesterének sorsát osztja ebben, akit kortársai és a későbbi kritika ugyancsak kivetkőztettek abból a dicsőségből, amelyet az Atyától bír és talán sokkal alacsonyabb színvonalon mutatják be, mint a többi vallásalapítót. A hivő lelket ez nem vezeti félre. Lelkének egész melegével vallja és tartja a belső közösséget, amelybe nem önmaga, nem is a természetes fontolgatás, hanem Krisztus ereje kapcsolta be.

Krisztus ereje pedig az Isten ereje. Krisztus, az ember, Istennel szemben csak eszköz. Mint az örök Igében létesült valóság és így a megváltás müve külső megvalósulásában annyira a Fiú személyes műve, hogy az sem az Atyának, sem a Szentléleknek nem tudható be.1 2 Ugyanezt kell mondanunk a megváltottak egyesítéséről és az egy mystikus testbe való bekebelezéséről : Krisztus, az Istenember, az emberiség feje3 az ő kegyelembősége teszi principium gratificationis in natura humana-vá.4 Ezért oly nagy titok az Egyház egyessége, egysége és társadalmi megvalósulásának formája.5 De a titok még csak nagyobbá lesz, ha hozzátesszük, hogy benne a Szentháromság kifelé való működésének, az emberiség üdvösségére irányuló gondviselésének nagy műve és így benne és általa Isten különös jelenléte valósul meg.6 Ez már nem egy személyre

1 A természetes közíiletnél is így kellene ennek lennie. A külső anyagi megjelenésnek csak az örök törvénytől adott alakítótényező hordozójának kellene lennie : az isteni eszmét kellene visszatükröznie. Hogy ez nem így van, sajnálatos tünemény és eltévelyedés, korcsképződés az erkölcsi alakulások (az esse secundum rationem) terén.

2 III. 48. 5.

3 III. 8.

4 III. 7. 11.

6 Ef. 5. 31.

6 Szent Tamás, amint ismeretes, a I. 8. Isten jelenlétét kettős okra vezeti vissza. Az egyik az isteni mindenhatóság működése (per essentiam, per potentiam et per praesentiam), a másik pedig (per modum obiecti cogniti et amati) a megszentelő kegyelem egészen különös léttartalma. Az utóbbiról írtam «Sünde und Unsündlichkeit» c. értekezésemben (Divus Thomas, Freiburg, 1942. 64 s köv. old.). Hogy ez nemcsak a megszentelt egyedekre, hanem Krisztus titokzatos testére, mint közösségre is áll, aligha vitatható. Az Egyház, mint Krisztus