Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rezek S. Román: Prohászka intuíciója és átélése
PROHÁSZKA INTUÍCIÓJA ÉS ÁTÉLÉSÉ 157 hangot ; a másik, hogy beleolvadjon az örök szépségbe s szentségbe. Azért a művészet is tisztít, finomít s nemesít s emel ; s még inkább igaz, hogy azért a művészetnek sehol oly helye, mint a vallásban. Ha ennek liturgiát keresünk, azt csak a művészetben vagy vele kapcsolatban találjuk meg. A művészet a tudományt is segíti, mert hangol s a megértésre alkalmassá tesz. Sie gibt «die Erleichterung (hangulat) der Erkenntnis der Ideen der Welt als ihren wahren Endzweck, segít minket a világ mélyebb felfogására».1 Prohászka művészi ihletettségű írásainak magyarázatára a természetes ihletettségen, az ő egyéni akaratának lelkesedésén, a testi dispozició finomságán és fogékonyságán kívül magasabbrendű okot is fel kell tennünk, amely ezeket a természetes javakat a természetfölötti világba emeli át. Amit ő a tárgy természetes úton történő megismerésében annyira sürget és ismeretelméletében — néha túlzottan is — követel, (t. i. a tárggyal való közvetlen érintkezést), azt mélyebben és igazabban találhatja meg az Istennel való érintkezésben,2 nem a gondolkodás fáradságos útján előkészítve, hanem egy magasabb szenvedőleges összegezés által : a Szentlélek ajándékainak erejében. Itt megszűnik a testi kötöttség akadálya, és léleksugárzó szavaiban megcsillan a misztikus istenismeret világosságának újjongása.® íme, így írja le Prohászka a misztikái életnek egyik alapfogalmát, melyet a régi misztikusok apex mentis-nek, scintilla animae-nak is neveznek : «Csak az, ami a második lelkűnkbe hatol s abban életté és örömmé válik, az alkotja én-iinket s tarkítja s gazdagítja lelki világunkat. Az első lélek ért és csodál s elfogad s elismer, pl. amikor az iskolában a retorika-tanár megcsodáltatja velünk Cicerót vagy más ilyen szóművészt ! De a másik lélek által lesz valami a mienk. Mi éljük, mi örvendünk benne ; lubickolunk, repülünk. Ott nem szavak járnak s hideg szépségek, nem jégcsapok fényei, hanem meleg, bensőséges élet, öröm, vígság ! Újjászületni e második lélekben lehet csak, az az élet családi, meghitt szobája, első emelete, zárt kertnek lugasa. Az igazi otthon !»4 1 Sol. II. 157—158., 1923 aug. 31. 2 A misztikus megismerés valóságának tárgyalására itt nem térhetek ki ; egyszerűen elfogadom Brandenstein Béla ismeretelméleti megállapítását : «Legmagasabb fokon, immár közönséges úton el nem érhetően, magának az isteni ősvalóságnak alanyi élete is megnyílhatik az emberi alany legmélyebb, valódi misztikus megismerése számára ; ezen a ponton azonban már túlléptük a természetes ismeretre vonatkozó elméletet, vagyis a tudományos ismeretelmélet határát és az ismeretelmélet legnagyobb jelentőségű, mert legmélyebben ismeretelméleti értékű metafizikai kiegészítéséhez jutottunk el... A misztikus istenismerés nemcsak az alany természetes ismerőképességéből fakad». (A megismerés őskérdései. Bp. Szemle. 1938. 728. sz. 82. és 84. lk.) 3 V. ö. Horváth Sándor : A Szentlélek hárfája. Bp., 1928. 4 Sol. II. 32., 1919 dec. 18.
