Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rónay György: Egyházi irodalom és műveltség Szent Istvántól Kálmán király haláláig
EGYHÁZI IRODALOM SZENT ISTVÁNTÓL KÁLMÁN KIRÁLY HALÁLÁIG 147 nak szerzője pedig a tirannus és a tirannisz. Koppányi Szent István ellenében legalább annyira vezette hatalomvágy, az uralkodásra támasztott igény, a levirátus pogány szokásának érvényesítésére való törekvés, idegengyűlölet, a régi törzsszervezet védelme, az új politikai eszméktől való idegenkedés, mint bosszúló pogány vallásosság.1 Jellemző, amit a vértanú Szent Gellert két legendája mond a Vata-lázadással kapcsolatban. A legalább két századdal fiatalabb nagyobb legenda szerint a hercegek elé Pestre özönlő tömeg az ördög incselkedésétől fölgyullasztva könyörgött, engedjék pogány szokások szerint élni, a püspököket, papokat leölni, az egyházakat lerombolni, a keresztény hitet elvetni, a bálványok tiszteletére visszatérni. A hercegek megengedik, mert különben nem támogatták volna őket Péter ellen. Erre Vata vezetésével pogány módra megnyiratkoznak, itallal áldoznak a gonosz szellemeknek, lóhust esznek és kikiáltókkal hirdettetik Endre és Levente parancsát : a püspököket, papokat, szerzeteseket, keresztényeket meg kell ölni, emlékezetüket örökre ki kell irtani, föl kell venni az ősök szokását. A vértanú szentté nyilvánítása idején, 1083 táján keletkezett kisebb legenda ezzel szemben nem tartja fontosnak, hogy a lázadás pogány mozzanatait kiemelje ; nem hangsúlyozza, hogy a lázadók pogányok voltak, pusztán a megjósolt «seditio»-t emlegeti, nem tud a pogány szokások fölvételéről, a Gellértre rontó Vatáról és négy hitetlen cinkosáról ; a Szent Szabina-egyházban való megszálláson, a reggeli misén kívül mindössze ennyit mond : «Uno lustro evoluto secundoque inchoante praedicta seditio exorta est. .. Qui (Szent Gellért) ubi ad flumen Danubii perrexit, ecce magna turba populorum circumfunditur, lapidesque in patrem . .. projiciunt...» — a püspök keresztet vet feléjük, fölborítják szekerét s amikor elismétli Szent István első vértanú szavait, szívét lándzsával átverik.2 S jellemző ez arra, mi volt fontos a románkori írónak, még akkor is, ha a legenda major az említett részt esetleg korábbi forrásból, gestából veszi át ; a közelkorú kisebb legenda a szellemre nézve úgy hiteles forrás, amint van. XI. századi emlékeink különben mind ezt a meggyőződést támogatják. Hogy a Szent István-kori, Nyugatról jött írók : az Intelmek szerzője és Szent Gellért, műveikben a korszerű európai eszméket hirdetik : természetes. De hogy a század harmadik harmadára a magyarságnak a keresztény-román gondolkodáshoz való hozzáidomulása szinte teljesen végbement, hogy a múlt keresztény-román szellemű átértékelése, a pogány hagyománynak a keresztény történetszemléletbe való beleilleszkedése megtörtént, az arra mutat, hogy ennek a folyamatnak súlyosabb gátjai aligha voltak. Szent István legendái már kemény Ítéletet mondanak a háromnegyed század előtti pogány magyarságról. 1 Deér i. m. 94. és Hóman-Szekjü: Magyar Történet I2. 176—178. 1 Acta Sanctorum Septembris VI. 723. 10*
