Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Ivánka Endre: Neoplatonikus volt-e Dionysius Areopagita?
köriratot) intézett a pogány főpapokhoz, melyben a neoplatonikus filozófusok elgondolása szerint vázolja a pogány papság kötelességeit és teendőit. Ebben a levélben1 azt írja Julianus császár : «Addig, amíg szolgálatot teljesít a pap a templomban (amit felváltva tettek a papok, Rómában például egyenként 30—30 napra), ne távozzék el a templomból a saját lakásába, és ne járjon ki a városba, hanem maradjon a templomban, filozófiai gondolatokba elmerülve (tpdoocxpovvTa)». Ezzel a neoplatonikus hatás alatt rajzolt filozófus-pappal állítja szembe Dionysius Areopagita a keresztény szentély legbelsejében meditáló és onnan csak a főpapi teendőinek elvégzésére kilépő keresztény püspököt, amint a neoplatonikus istenhierarchiákkal szembeállította az angyalok hierarchiáit, és a misztikus beavatás fokozataival a keresztény szentségeket. Itt is az adott neoplatonikus keretet vette át, de keresztény tartalommal töltötte meg. Ezek szerint most már világos, hogy mi ellen fordul Dionysius Areopagita az ő műveiben ; a Julianus császár által felújított és neoplatonikus alapra helyezett pogányság ellen, és az ellen a propaganda ellen, amit ez az irányzat a pogányság érdekében fejtett ki. Teszi ezt pedig úgy, hogy mindazt, ami az akkori világ előtt vonzó és tetszetős volt a neoplatonikus világképben (a hierarchikusan felépített létrendet, a vallásnak a filozófiával való egyesítését, a kultusznak misztériumjellegét, a beavatások és hierarchikus fokozatok titokzatosságát) felmutatja a kereszténységben is, úgy azonban, hogy mindezt keresztény tartalommal tölti meg és csak a neoplatonizmus külső keretét veszi át, nem azért, hogy ezt belevigye a keresztény gondolkodásba, hanem azért, hogy azokat megtartsa a keresztény hitben, akikre mindez hatással van és vonzóerőt gyakorol. Amellett a neoplatonizmus belső tartalma és tulajdonképeni szelleme ellen polémizál. Amint ő maga mondja : A hellén pogányság fegyvereivel küzd a hellén pogányság ellen. így tehát Julianus császár idejéből való a «corpus areopagiticum*. Ez a következtetés, bármennyire természetesnek látszik, talán mégsem biztosnak mondható. Számolnunk kell ugyanis azzal, hogy a pogány propagandának egy későbbi hulláma, az V. század közepe táján, újra zászlóira írta a julianusi ideálokat, és éppen Julianus műveit is terjesztette. Nem hiába írta alexandriai Cyrillus a Contra Julianum c. hatalmas művét azok ellen, akik «számtalan istent, daimont és héroszt tisztelnek»,1 2 és «ma már (az ő korában !) megint odáig mennek istentelenségükben, hogy nemcsak maguk esnek ezekbe a hibákba, de másokba is bele akarják oltani a pogányságnak betegségét.*3 Theodoretus nagy apologetikus 1 Az új, Bidez—Cumont-féle kiadásban (Juliani imperatoris epistulae leges etc. Paris, 1922) a levél a 89b. szám alatt található, a régi Sponheim-féle kiadásban (1696-ból) a 302. oldalon. 3 MPG 76, 512 A. 3 MPG 76, 512 B. NEOPLATONIKUS VOLT-E DIONYSIUS AREOPAGITA 113 Theologia. 8
