Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Pataky Arnold: Szent Pál leveleinek ószövetségi idézetei
SZENT PÁL LEVELEINEK ÓSZÖVETSÉGI IDÉZETEI 9 következő. Az Isten megígérte az Egyiptomból kivonult választott népnek, hogy bemennek az ő (az Isten) nyugalmába, a Szentföld birtoklásába, de hitetlenségük miatt sokan nem juthattak oda be. Ez az isteni ígéret előképes értelmű volt : a Szentföld nyugodt birtoklása előképe az örök mennyei nyugalomnak, ahová mi keresztények mindnyájan hivatalosak vagyunk. Ha az Isten csak Palesztina birtokára gondolt volna, nem ismételte volna meg figyelmeztetését Mózes után évszázadok múlva Dávid által oly nyomatékosan, hogy ma, amikor az isteni szózatot meghalljuk, meg ne keményítsük szívünket. Eszerint az igazi szombati nyugalom, az örök boldogságnak zavartalan élvezése az Isten újszövetségi választott népe számára marad fenn. Aki Jézus Krisztus hitétől elszakad, az az ítélet alkalmával későn jöttnek fog találtatni és nem juthat be a mennyei nyugalomba. — Ez a magyarázat az első a Zsidókhoz írt levél nagy allegóriái között, melyeknek alapja : az ó- és az újszövetségnek benső kapcsolata, az isteni üdvösségi rendnek egysége. A 4. fejezet 14. versében a szent szerző reámutat az újszövetségnek örök főpapjára, Jézusra, az Isten Fiára, akinek méltósága végtelenül felülmúlja az ószövetség papjainak méltóságát. Ezt a gondolatot a szerző az 5. fejezetben kezdi kifejteni, ahol két messiási zsoltárnak egy-egy versét Jézus Krisztus örök főpapságára magyarázza. Az 5. vers Zsolt. 2, 7-t («Fiam vagy te, én ma nemzettelek téged»), a 6. és a 10. vers pedig Zsolt. 110, 4-et idézi, mely az egész 7. fejezetnek kiinduló pontja és alaptétele : «Te pap vagy mindörökké Melki- szedek rendje szerint». Az idézés mindkét helyen szószerint és betűértelemben történik. Az első helyen a szent szerző az Istent beszélteti (ó halrjoaç ngôç avróv, ezután jő az idézet), a 6. vers bevezetése pedig így szól : xa&àtç xal év ézégoi kéysi. A 6. fejezet első tíz verse erkölcsi intelem a levél olvasóihoz, hogy lelkiismeretesen tartsanak ki a keresztény tanításban, mert aki tudatosan elszakad Krisztustól, azt nem lehet ismét a bűnbánatra megújítani,1 hiszen amennyire rajta áll, újra megfeszíti az Isten Fiát és csúfot űz belőle. Ezután a szent szerző útját készíti a következő fejezet tanításának. Mivel a 7. fejezet okoskodását az Isten esküjére (Zsolt. 110, 4.) építi fel, 6, 13—14-ben előzetesen kifejti, hogy az Isten csak önmagára, a Legnagyobbra esküdhetik. Ezt az állítását a Móz. I. 22, 16. 17-ben olvasható történettel erősíti meg, melyet Áéycov szóval vezet be : Ábrahámnak is az Isten önmagára esküdött meg : «Bizo1 4—6. v. Az ókori és régebbi középkori magyarázók e szavakat általában arra értették, hogy az egyszer már megkeresztelt ember nem nyerheti meg bűneinek bocsánatát újabb keresztség által. Az újabb középkori magyarázók a megátalkodottság bűnére gondoltak, mely kizárja a megtérés lehetőségét. A mai magyarázók többnyire összekötik e két magyarázatot. Mindez 10, 26. magyarázatára is vonatkozik.
