Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Pataky Arnold: Szent Pál leveleinek ószövetségi idézetei
SZENT PÁL LEVELEINEK ÓSZÖVETSÉGI IDÉZETEI T Jézust szent emberségében is mint az egész teremtett világ urát mutatja be, mert neki, nem pedig az angyaloknak vetette alá a mindenséget az Isten. Ezt az igazságot a szerző 2, 6—8-ban a 8. zsoltár 5—7. versével világítja meg, melyet az Alexandriai fordítás szerint és annak szavaival megegyezően idéz. Az idézést óíe/uaQxijQaro óé nov xiç Aéycov szavakkal vezeti be : 6. «Mi az ember, hogy megemlékezel róla? Vagy az ember fia, hogy meglátogatod? 7. Kevéssé tetted őt kisebbé az angyaloknál, Dicsőséggel és tisztelettel koronáztad meg, 8. Lába alá vetettél mindeneket». Az újszövetségi szent szerző elhagyja a zsoltár 7. versének utolsó részét («És kezed müvei fölé állítottad»). TM a 7. versben nem az angyalokról, hanem az Istenről (□■'n'bX) beszél : «Kevéssé tetted őt kisebbé az Istennél», de a levél szerzőjének gondolatát az Alexandriai fordítás szövege találóbban fejezi ki. Mind a héber szöveg, mind a görög fordítás a földi ember méltóságát és hatalmát emeli ki, akit Jahve csak kevéssel helyezett alacsonyabb fokra az Istennél (az angyaloknál) és akit az egész teremtett világnak az urává tett. A Zsidókhoz írt levél szerzője az emberi nem legkiválóbb tagjára, Jézus Krisztusra vonatkoztatja e zsoltárrészletet és azt a mozzanatot emeli ki, hogy az Üdvözítő itt a földön, tehát kevéssé (kevés ideig) az angyaloknál megalázottabb életet élt, de halálával szent embersége számára is kiérdemelte a legnagyobb felmagasz- talást. A szent szerző tehát a zsoltárrészletet következményes, de egyszersmind alkalmazott értelemben is idézi. Mindkét bibliai szerző más-más szempontot emel ki : a zsoltáros az ember nagy méltóságát, mely csak kevéssel kisebb az angyalokénál, a Zsidókhoz írt levél szerzője pedig Jézus Krisztusnak rövid ideig tartó megalázott állapotát és utána való végtelen dicsőségét. A végtelen méltóságra felemelt, megdicsőült Jézus a megváltott embereket testvéreinek tekinti. Ezt a fölséges gondolatot a szerző 2, 12-ben a messiási Zsolt. 22, 23. szavaival bizonyítja, melyeket Xéyœv szóval vezet be : «Hadd hirdessem nevedet testvéreimnek, A gyülekezetben hadd dicsérjelek». Az idézet annyiban tér el az Alexandriai fordítástól, hogy az ott olvasható bir\yr\aofiai helyett az újszövetségi szerző az ánayyeXü) igét használja ; de az idézés betűértelemben történik. A 13. vers első része xal náhv bevezetéssel levonja a testvéri viszony következményét : az embernek azt a jogát, hogy az Istenben föltétlenül bízzék. «Bízni fogok őbenne.» Ez a gondolat a Zsoltárok könyvében és a prófétáknál /
