Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gruber Miklós: Széchenyi István eszmevilágának romantikus gyökerei
374 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN «Csak az Isten-ember halála az elégtétel» cím alatt a második könyv 6—17. fejezeteit, végül az 5. fejezetben «Krisztus halálának gyümölcse» címen a második könyv 18—22. fejezeteit ismerteti nagy vonásokban (17—78. lap). A II. részt bevezető rövid tájékoztatás után a 6. fejezetben «Fides quaerens intellectum» cím alatt a theologia feladatával, a 7. fejezetben «Credo ut intel- ligam» cím alatt a theologia módszerével, a 8. fejezetben az igazságossággal és irgalmassággal, mint az istenkép fővonásaival, a 9. fejezetben Szent Anzelm figyelmeztetésével : «Még nem gondoltad meg a bűnnek a súlyát», a 10. fejezetben Szent Anzelm megváltás-elméletének alapvető fogalmaival, Krisztus elégtételével, érdemével és példájával, a 11. fejezetben az Isten-ember föl- séges személyével, végül a 12. fejezetben Szent Anzelm elméletének szerkezetével és írásszerűségével foglalkozik (79—216. lap). — A III. részben az újabb dogmatörténeti irány, az ú. n. motívum-kutatás módszere szerint Szent Anzelm viszonyát keresi a szentatyák korához (13. fejezet), a 14. fejezetben kutatja helyét a középkor és a trienti zsinat utáni katolikus egyház életében, a 15. fejezetben Luther tanításában, a 16. fejezetben a reformáció és a protestáns orthodoxia korában, a 17. fejezetben a modern vallásosság korában. A hosszú Zárószóban (278—298. lap) szerzőnk megokolja, hogy miért és milyen szándékkal választotta Szent Anzelmet értekezése tárgyául. Az I. függelék Szent Anzelm műveit sorolja fel a különféle kiadásokban (299—300. lap), a II. függelék pedig a felhasznált, nagyon bő irodalmat (301—315. lap). — Tartalomjegyzék helyett a mű gondolatmenetét találjuk (316—322. lap). A tartalomnak ez a címek szerinti felsorolása is mutatja, hogy szerzőnk sokkal többet nyújt munkájában, mint amennyit könyvének alcímében ígér. Szent Anzelm váltság-elméletének taglalása alkalmat adott neki, hogy érintse a mai evarfgelikus theologia minden fontosabb kérdését, különösen a katolikus és a protestáns (elsősorban evangélikus) theologiai vitatkozás néhány lényeges pontját. Meggyőződése szerint «nemcsak az egyház tanítóinak és gyülekezeti lelkipásztorainak, hanem az egyház élő és öntudatos tagjainak is szükségük van arra, hogy letelepedjenek az egyetemes keresztyén anyaszentegyház nagy bizonyságtevőinek és keresztyén gondolkodóinak lábához» (297. lap). Azért esett választása Szent Anzelmnek «az ökumenikus kérdés és a különböző hitvallású egyházak igazi párbeszéde és vitája szempontjából is» (14. lap) jelentős megváltás-elméletére, hogy megindítson igazi «tárgyszerű vitatkozást és testvéri vetélkedést» az egyházak között e tanításban mutatkozó ellentétek vagy különbségek kiküszöbölésére, mert «ez az igazi, központi kérdésekről folyó vitatkozás az útja az ökumenikus munkának, amely háta mögé veti a múlt félreértéseit, a szenvedélyes hitviták elkeseredését és ezek helyett az ellenféllel együtt az «ige» ítélőszéke elé áll» (15. lap). Szerzőnk tehát Szent Anzelm váltság-elméletének ismertetésén túlmenően irenikus célt is adott művének és így azt e két szempont szerint kell megítélnünk. A könyv szoros értelemben vett kritikai ismertetése messze túlhaladná
