Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gruber Miklós: Széchenyi István eszmevilágának romantikus gyökerei
354 GRUBER MIKLÓS ségesnek tartja, hogy azt, aminek használhatósága és értékes volta bebizonyosodott, azt nálunk is meg kell honosítani, «mert Hollandia, Britannia, Németország s honunk közt oly különbség se éghajlatra, se életmódra nincs, mint teszem Grönland és a Jóreménységfoka közt. Mi a keresztény vallás és a józanabb philosophia által Európában, melynek hossza és széle oly csekély, inkább csak egy familiabeliek vagyunk.»1 Müller szerint is az európai népek sokkal inkább egymáshoz vannak kapcsolva szokások, életmód és különféle igények által, semhogy egy nép ókori mintára az elszigetelődés álláspontjára helyezkedhetnék.1 2 Visszatérve azonban a gondolatsor elejére, a nemzetiségre, tehát arra a valamire, ami Széchenyi szerint voltaképen még nincs meg, de amire a magyart rá kell nevelni, hogy hivatását teljesíthesse és megállhassa helyét az európai népek családjában : ennek a minden magyar emberben kialakítandó lelkiségnek forrását is megjelöli: «A keresztény vallás forrásán megtisztult erkölcsi jó, ma legegészségesb, mint leghosszabb életidőt ígérő feneke a nemzetiségnek. Hazánk akkor lesz boldog, ha ily felemelkedett nemzeti szellem éleszti földjeinket».3 Széchenyi ezzel a megállapításával a romantikusok célkitűzéseinek leglényegesebbikét mondta ki. Nemzet és társadalomépítő munkájában tehát ugyanahhoz az erőforráshoz tért vissza, amelyhez a bécsi romantikusok folyamodtak, amikor a társadalom, az állam, az emberiség életét akarták újraépíteni : a keresztény valláshoz. Amikor ezt megállapítjuk, ki kell egyúttal térnünk egy itt felmerülő kérdésre, ill. feltehető ellenvetésre. Helyenként t. i. csakugyan találunk a Hitelben olyan részleteket, amelyek a liberális-racionalista gazdasági elvekkel való rokonszenvre mutatnak, sőt ha akarjuk, ezt még társadalompolitikai térre is kiterjeszthetjük. Ha tehát a fenti idézeteket ezekkel szembeállítjuk, ellentmondást találunk. Ez azonban csak látszólagos. Nem szabad elfelednünk először is azt, hogy Széchenyi, mielőtt még rendszeres és alaposabb olvasmányba mélyedt volna, már sokat utazott, tehát látott és tapasztalt. Hozzászokott ahhoz, hogy saját szemével lásson és a dolgokról maga alkossa meg véleményét. így a későbbi olvasmányokból származó behatásokkal szemben is bizonyos önállóságot és tapasztalatokra épített kritikát tanúsíthatott. Széchenyi hatalmas egyénisége különben sem illeszthető be valamely elmélet vagy rendszer szűk keretei közé. Ha ő felvesz — ahogy fel is vesz — gondolkodásába különféle elemeket, ezeket sajátjává dolgozza fel, ezek az ő saját szellemi világába illeszkednek bele, amelyben már nincsenek idegen elemek. Azután Széchenyi nem valamely rendszert akart könyveiben lefektetni, amelynek esetleges meg1 Hitel. Id. kiad. 99. 1. 2 Elemente II. 191. I. 3 Hitel. Id. kiad. 169. 1.
