Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Holvay Brunó: Az uniós munka és a teológia
f EHRHARD ALBERT 265 Történelme és karakterisztikus alakja távolabbra mutatott. A zsidó héjat, mely egyideig bölcsője, de később megfojtója akar lenni, szétveti a keresztény mag. Mindjárt az első évtizedben megkezdi a kereszténység diadalútját a nagyvilágba. Ezzel kezdődik a második életstádiuma, melynek munkása Szent Pál, ki megszabadítja a kereszténységet a mózesi törvény gátlásaitól. Ezeknek a pogánykeresztényekből álló egyházközségeknek az Úr Jézusban való hite, belső élete azonos az előzőével. Alapgondolata az istengyermekség és kegyelem a Világmegváltóban való hit által. A világegyház a népek apostolának munkája által bontakozik ki, azonban nem a keresztény vallás megalapítója, mint a bibliai racionalizmus állítja. «Ez ellen senki sem emel lángolóbb tiltakozást, mint maga Pál az ő Krisztus szolgálatában magát felemésztő életével, keze minden tollvonásával, szíve minden rostjával» (59.1.). A veszélyt mely Szent Pál kidültével a zsidóság részéről az ifjú kereszténységet fenyegette, a nemsokára bekövetkező 70-ik évi összeomlás hárította el. Ez megbénította a zsidóság támadó erejét és így a kereszténység nyugodtan mehetett át harmadik életszakaszába, melyben elérte kifejlődését. Szent János személye, Evangéliuma viszi ebben a főszerepet. A kereszténység függetlenül a zsidóságtól, a negyedik Evangélium (a Logos fogalom segítségével) feltárja Krisztus istenségének titkait a hellén kultúrvilág bölcseleti nyelvén s ezzel Szent János hidat ver a kereszténység és a hellén szellemvilág között. Az őskereszténységnek ez a kiteljesedése a katolicizmus alapvetése, amennyiben ennek négy ismertető jegye — melyek már az első és második életstádiumban is megvoltak — itt világos kifejezést nyer : Krisztus istenségének hite, a katolikus kultusz az eucharisztikus áldozattal kapcsolatban, a szentségtan és az egyházi hierarchia. A második század az az idő, amikor a katolikus Egyház, mint az apostoli alapokon nyugvó keresztény világvallás hordozója kialakul. Ezt az őskereszténységben megalapozott katolicizmust nevezi Ehrhard korai katolicizmusnak. Ez ma már komoly protestáns történészek felfogása is. Harnach már 1909-ben elismerte, hogy a katolicizmus főelemei az apostoli korra mennek vissza (Theologische Literaturzeitung 1909. január), ugyancsak Mission und Ausbreitung des Christentums című művében is (IV. kiadás, 1924.). A koraikatolicizmusnak hármas feladata van : védeni létét a külső ellenséggel szemben, belső mivoltát belső ellenségei, a gnosticizmus és montanizmus ellenében és a legnagyobb feladata a keresztény vallás alapgondolatainak és életerőinek belülről való kifejlesztése. Az üldöztetésekkel megakadályozza a Gondviselés, hogy az Egyházba tömegek tóduljanak be, így elitvallás marad. Ezzel kivédi a pogány vallási és erkölcsi megfertőzés veszélyeit. Növeli az üldöztetés a keresztény összetartást s kijegecesíti azt az öntudatot, hogy a keresztények egy új világ hordozói. Érdekesen látja meg Ehrhard az első eretnekségekkel vívott harcok jelentőségét. A gnosticizmussal való mérkőzés által elkerülte az Egyház a synkretizmust, a korabeli vallási és szellemi áramlatokba való beolvadást, ami vagy elmúlást vagy sajátos kereszténytanainak megcsorbulását jelentette
