Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Holvay Brunó: Az uniós munka és a teológia
•f EHRHARD ALBERT 263 A munka sokakat feleszméltetett a nagy tennivalókra, de néhol merészebb hangja, méginkább félreértése, egyes, bár jóakaratú köröknek nemtetszését váltotta ki. Támadások indultak meg Ehrhard ellen, többen, köztük a kiváló Rosier redemptorista, a modernizmus vádjával illették, sőt egyházias lelkületét is kétségbevonták. Ehrhard a «Liberaler Katholizismus?* hatalmas kötetében fejtette ki világosan a katolicizmus helyzetéről vallott felfogását. Nemes szándékainak — közel hozni egymáshoz az Egyházat és a modern időket — megnemértése sok fájdalmat okozott Ehrhard- nak, de egyházszeretete, hithűsége legnehezebb óráiban sem ingott meg. Tiszta szándékainak legfényesebb elégtétele az volt, hogy később XL Pius, ki őt személyesen is ismerte, iránta való nagyrabecsülésének nyilt kifejezést adott. Ma már nyilvánvaló, hogy Ehrhard megállapításai nagyon is időszerűek voltak és sok minden másképen történt volna a német katolicizmus életében, de egyebütt is, ha idejében megszívlelik. Nincs most mód ezt részletesen kifejteni ; elég legyen egy-két megállapítására utalni, mily időszerűek voltak és azok ma is s hogy Ehrhard mily jól látta a felmerülő kérdéseket. Látta a mindinkább élesedő és rosszirányba terelődő ellentétet a nacionalizmus és az Egyház univerzalizmusa között és tisztázni törekedett feladataikat. Szerinte a nacionalizmus az emberiség történelmének szükségszerű mozzanata. Végső eszmei alapja abban áll, hogy felszínre hozza az emberi természetben rejlő gazdagságot. A nemzetekre való tagozódás nemcsak fejlődési mozzanat, hanem belső lényeges törvény is. Viszont a legfőbb javak : igazság, erkölcsi- ség nem népek szerint változó nemzeti javak. Az egyes népek tulajdonképeni kultúrélete az igazság fejlődő felismerésében, az erkölcsiség megvalósításában, a vallás gyakorlásában áll. Azért világos, hogy maga a nacionalizmus is univerzalisztikus elemeket foglal magában, amelyeket nem tagadhat meg anélkül, hogy a barbárság szintjére ne süllyedjen le. Nem ellentétes tehát a nacionalizmus és az Egyház univerzalizmusa, hanem mind a kettő a magasabb kultúrélet feltétele. A kát. Egyház a vallás univerzalizmusát képviseli, mint a keresztény vallás teljes és abszolút alakja. Aki ebben az egyetemességben a nemzeti eszme elleni támadást lát, annak következésképen tagadnia kell a keresztény vallás egyetemes jellegét és a nemzeti vallások pogány elképzelésére kell visszahanyatlania. Ez pedig az igaz-vallásnak feladását jelentené, ami a világ helyesen értett érdekei elleni merénylet volna. Az az egyetemesség, amelyet a kát. Egyház képviselni köteles, valójában vallási természetű ; minden más elem, mely a történelme folyamán hozzájárult és ismét eltűnt, kortörténeti jellegű. Az az állítás, hogy a kát. univerzalizmus a római imperium eszméjével azonos és nem más, mint annak az isteni dolgok körébe való emelése, felületes megállapítás, és a leggonoszabb jellegű történetbölcseleti tákolmány. (312—314. 1.) Ehrhard leszögezi azt a tényt is, hogy a kereszténységnek igazságban, kegyelemben való gazdagsága felülmúlja az egyes népek értékeit, erkölcsi, vallási erőit. Sürgeti — közel negyven évvel ezelőtt ! — az Egyház mai és első századai hasonló helyzetének felismerése alapján, a világi híveknek intenzívebb
