Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gianone Egon: A Jézus-Szíve tisztelet új utakon
250 OIANONE EGON annak megvalósításához szükséges erőt tartja nagyra. Ezt az embertípust dinamikus embertípusnak szokták nevezni. A maga új világát forradalmi türelmetlenséggel hajszolja. Ezért nincs érzéke az érzelem csendes melege iránt, nincsenek «idegei» a cikornyás formaságokra. Gyors és egyszerű — sokszor szürke — beszédében, alkotásaiban egyaránt. A lényeget keresi. A modern ember további jellemzője az organikus életszemlélet. Nemcsak a fizikában és az orvostudományban látjuk ennek megnyilatkozását, hanem — fokozott mértékben — a társadalomszemléletében is. Az embert már nem egyénekbe szigetelten látja, hanem mint nagy közösségnek tagját. Céljait is közösségekben (gyár, hivatásszervezet, állam stb.) igyekszik megvalósítani. Egyéni voltát szinte magától rendeli alá a közösségnek, amelytől életformát, magasabb elhivatottságot, esetleg anyagi vagy szellemi előnyöket vár.1 Mindezek kihatnak a kialakulóban lévő új embertípus vallási életére is. A szubjektív vonásokat mindinkább felváltja az egyéntől többé-kevésbbé független, egyénfeletti valóságok felé való törekvés. A racionalista kétely helyét vagy a nyers hitetlenség, vagy a dogmatikus elmélyedés foglalja el. Az utóbbiban a hit fénye természetes eszközökkel elérhetetlen távlatokat nyit az ember számára. Fokozott mértékben döbben rá az isteni kegyelem erejének szükségességére, hogy kialakíthassa önmagában és a világban azt a tisztultabb, eszményibb kereszténységet, amelynek ideálját semmiesetre sem a megosztott lelkű közvetlen múltban, hanem az üldöztetésekben helytálló, kemény ősegyházban látja. Sem egyéni megszentelődését, sem az eszményi keresztény világot nem egyedül akarja megvalósítani, hanem a Krisztus kegyelmét birtokló Egyház közösségében. Lelki életében őszinteségre törekszik, imája kevés és egyszerű szavú, szívesen csatlakozik az Egyház hivatalos istentiszteletéhez.1 2 A fentiek irányadók a modern embernek Jézus Szívével való kapcsolatára nézve is. Jézus Szívé-kultuszunk, mint a 17. század végén fellendült ájtatosság, formáiban ennek a kornak szubjektív jellegét hordozta magán.3 Az egyén keresi Krisztust, az egyén akar beléhatolni, hogy hasonlóvá legyen hozzá. A kultusz formáiban sok esetben az ér1 V. ö. : Schütz A. : Tegnap és holnap között, 36. — Blazovits J. : Az antiintellektualizmus sodrában, Pannonhalmi Szemle, 1937. 241. kk. — U. a. : Katolicizmus és antiintellektualizmus, P. Sz. 1940. 85. kk. — v. Balthasar, H. U. : Patristik, Scholastik und wir, Theologie der Zeit 1939. 65. — Laros, M. : Das christliche Gewissen in der Entscheidung, Köln, 1940. I. és II. fejezet és függelék. — Gianone E.: Az Egyház a mai szellemfordulón, Katolikus Szemle, 1940. 321. kk. 2 U. a. — A jelenségek lélektani megvilágítására nézve figyelemreméltó : Guardini, R. : Welt und Person, Würzburg, 1939. 125. 3 V. ö. Parsch, P. : Volksliturgie, Wien-Klosterneuburg, 1940. 151. — Jungmann, J. A. : Die Frohbotschaft u. u. Gl. 100. k.
