Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Pataky Arnold: Szent Pál leveleinek ószövetségi idézetei
196 PATAKY ARNOLD Sággal büntette meg. Akárhányszor a teljes gonosz akarattal elkövetett bűnnek legszörnyűbb büntetése, ha az Isten megengedi a bűn következményeinek végső kifejlődését. De sem az ószövetségi, sem az újszövetségi szent szerző nem beszél a fáraó örök üdvösségének vagy örök kárhozatának a kérdéséről, csak azt domborítja ki, hogy a fáraó ellenállt Mózesnek, és ez az ellenállása is benne volt az Isten terveiben. A bálványozó és erkölcstelen pogányoknak vagy a megátalkodott zsidóknak végső sorsáról szintén hallgat az apostol. Szent Pál e helyen az Istenről egészen az ószövetség felfogása szerint beszél, mely az emberi történésekben a végső okot emeli ki és a másodrendű, közvetlen okok működését kevésbbé veszi tekintetbe. A 20—21. versben rövid parabolát olvasunk, melynek gondolatait már Jer. 18, 6. és főleg íz. 29, 16-ban (v. ö. íz. 45, 9 ; 64, 8.) megtaláljuk : az ember ne szálljon perbe az Istennel ! A fazekas is teljesen szabadon rendelkezik az agyaggal, a mű nem tehet szemrehányást mesterének ; ép így az ember sem vonhatja felelősségre Alkotóját. Szent Pál az Istent fazekashoz hasonlítja, talán a Móz. I. 2, 7-ben olvasható, a férfi teremtéséről szóló elbeszélés miatt. A 22—24. versben Szent Pál e példázatból levonja a következtetést: az Isten meg akarta mutatni haragját a fáraón és megismertetni hatalmát Izrael népének kivezetésén ; ezért nagy béketűréssel megtűrte a haragnak pusztulásra megérett edényeit, a fáraót és embereit, hogy megismertesse dicsőségének kincseit az irgalmasság edényein, a választott nép gyermekein. Ugyanúgy most is megtűri a harag edényeit, a Krisztussal szemben elvakult zsidókat, hogy megismertesse dicsőségének kincseit az irgalmasság edényein, akiket előre elkészített a dicsőségre : az evangéliumra meghívott zsidókon és pogányokon. Hiszen akit az Isten az evangéliumra meghívott, azt a megigazulásra és a dicsőségre is meghívta.1 Hogy az Isten az ő választottait nemcsak a zsidók közül, hanem a pogá- nyok közül is hívja, azt Szent Pál a 25—26. versben Ózeás próféta szavával bizonyítja. Az idézetet <bg xal èv tô> ’üarjé kéyei (kiegészítendő : ■f} ygacprj vagy ő &EÓg) szavakkal vezeti be : 25. «Amelyik nem népem nekem, azt népemnek fogom hívni, És a nem kedveltet kedvesnek. 26. És leszen : amely helyen azt mondották nekik : Ti nem vagytok az én népem, Ott az élő Isten fiainak hívják majd őket.» A 25. vers szabad idézet Óz. 2, 25. (LXX : 23.) verséből, a 26. vers pedig majdnem szószerint követi Óz. 2, 1. (LXXrl, 10.) szövegét. Mindkét helyen a próféta arról beszél, hogy az Úr Izraelnek egykor elvetett és a fogságra szánt népét a megtérés után szerettei vissza1 8, 30.
