Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Szabó Elek: Diákélet a XIV. századi ferences törvényhozásban
186 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN munka szerzője a legnagyobb elismerést érdemli s örömmel járulunk hozzá azokhoz a szép szavakhoz, melyekkel Notter Antal egyetemi ny. r. tanár a könyvhöz írt előszavában Móra Mihály tudományos egyéniségét általában és ezen munkájával kapcsolatban jellemzi. Sípos István. A Vatikánváros magánjoga. A Pontificium Institutum Utriusque Iuris összehasonlító magánjogi professzora és egyben a S. R. Rota ügyvédje, több kisebb értékes munka mellett eddig két alapvető kánoni büntetőjogi dolgozatot publikált.1 Szerző ezúttal a Cittá dei Vaticano magánjogát vette a vizsgálat bonckése alá.1 2 Ciprotti feladata annál inkább hálás, mert bár a Vatikánváros jogi természetéről, nemzetközi jogi állásáról, közjogi berendezkedéséről elég sokat olvashattunk,3 sőt a kereskedelmi jog forrásairól4 is, magánjogát mindeddig nem tették önállóan vizsgálat tárgyává. Ciprotti tehát töretlen utakon halad. Ez az elsőízbeni feldolgozás, mint arra a címe is utal, nem mindenütt tart végleges megállapításokra igényt. Ez azonban könnyen érthető, ha a Vatikánváros magánjogi törvényhozása nem teljes mivoltára, a joggyakorlat hiányaira gondolunk, bár a rendelkezésre álló kevés ítélet közül szerző a szolgálati szerződésre vonatkozóan számosat felhasznál. Az előszó és a bevezetés utáni alapfogalmak fejezetében előrebocsátja, hogy a vatikáni magánjog kifejezetten vallási és etikai alapon épült fel, erre mutat mindjárt az olasz magánjogi normák alkalmazhatásának általános jellegű fenntartása: az 1929 június 7-iki II. törvény 3. artikulusa szerint ugyanis ezek a normák csak akkor alkalmazhatók, ha az isteni jog és a kánonjog alapelveivel nem ellenkeznek. Ilyen tárgyú dolgozatnál elmellőzhetetlen a közjogi alapvetés. Ezért a második fejezetben szerző a tárgyi jog forrásaival foglalkozva megállapítja, hogy a Vatikánváros tárgyi jogrendje forrásainak osztályozása más pozitív jogrenddel szemben érdekes különlegességet tartalmaz, ami abban áll, hogy principális és kiegészítő források között az alábbiak szerint különböztet. Az első csoportba a pápa részéről (akár mint a katolikus Egyház látható feje, akár mint a Vatikánváros szuverénje) és a Vatikánváros illetékes szervétől kibocsátott jogi normák tartoznak ; a másodikba pedig az olasz királyságnak 1929 június 7-ig terjedő időre kiadott ama jogszabályai, amelyekre a Vatikánváros magánjogi törvényhozása utal. Vannak tehát olyan 1 De consummatione delictorum attento eorum elemento objectivo in iure canonico. — Pars I. (can. 2314—2349 et 2356—2359), Róma 1936, pag. 102 ; De iniuria ac diffamatione in iure poenali canonico. Róma 1937, pag. 146. 2 Appunti di diritto privato vaticano. Róma, 1938. 189 lap. 2 A sok helyett Francesco Restivo palermói professzorét idézzük, amelyet a szerző még nem ismer : Struttura e carattere giuridico dello Stato della Cittá del Vaticano, Palermo, 1936. 200 lap. 4 Mario Falco, Le fonti del diritto commerciale nella Cittá del Vaticano (Studi in onore di C. Vivante, I, 405—415. lap.) — Említsük még meg, hogy a légi jog szakértői sem hagyták figyelmen kívül a Vatikánvárosi, v. ö. erre Tricaud : Le régime particulier de l’espace aérien au-dessus de la Cité du Vatican (Revue générale de droit aérien 1939. VIL ann. No. 2.).
