Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Pataky Arnold: A korintusiakhoz írt II. levélnek néhány történelmi és exegetikai problémája
6 PATAKY ARNOLD Lewin, Farrar, Plumptre, Felten, Fouard és Zahn szerint Szent Pál betegsége szembaj volt. Egyetlen érvük Gál. 4, 14. 15., ahol Szent Pál megdicséri a galatákat, hogy azt, ami kísértésükre szolgálhatott az ő testében, nem vetették meg, sem meg nem utálták, hanem úgy fogadták őt, mint az Isten angyalát ;. . . «ha lehetett volna, szemeteket kivájtátok és nekem adtátok volna.» Szent Pál itt mindenesetre valamely külsőleg is megnyilvánuló betegségéről vagy gyöngeségéről beszél, mely minden jogos aggodalma ellenére mégsem akadályozta meg, hogy tanítása eredményes legyen. De szavaiból még nem következik, hogy betegsége szembaj volt ; Szent Pál metaforával él és azt akarja mondani, hogy a galaták részvéte nem ismert határt vele szemben, még legdrágább kincsüket is odaadták volna neki. Még inkább elvetendő az a felfogás, mely szerint Szent Pál betegsége az epilepszia volt. Ezt a véleményt elsőnek Ziegler K. L. vetette fel 1806-ban. Véleményét felelevenítette Krenkel Miksa (1869., 1890.), a kritikai iskola újabb képviselői közül pedig ezt a teóriát elfogadták : Holsten, Klöpper, Schmiedel, Bousset, Wernle, Dibelius. Sőt még a hagyományos irányzat protestáns hívei közül is ezt vallják Lightfoot, Hoffmann, Findlay. Zahn Tivadar azt mondja, hogy ez a hipotézis komoly megfontolást érdemel. Wendland Pál «Die hellenistisch-römische Kultur» c. munkájának 1912-ben megjelent első kiadásában szintén ezt a véleményt képviselte, de azt a harmadik kiadásban visszavonta. — Bachmann és Herzog idegbetegségre (neuraszténia), Windisch hisztériára és fejfájásra, Lombard E., Fischer, Binowanger, Godet hisztériára, Seeligmüller fejfájásra gondoltak. Lietzmann sem tartja lehetetlennek a hisztériát. A túlzó kritikai irány híveit nem tudományos orvosi érvek vitték erre a felfogásra, hanem az a cél, hogy így természetes módon, isteni beavatkozás nélkül megmagyarázzák az apostol látomásait és kinyilatkoztatásait. Azonban mindaz, amit az Apostolok Cselekedeteinek könyve Szent Pálról elmond és amit a nagy apostol lelkivilágáról levelei mutatnak, teljesen kizárja azt, hogy Pál idegbeteg vagy epilepsziás és ezért részben beszámíthatatlan ember lett volna. Pál rendkívül erős jellemű, erős akaratú, világos gondolkodású férfiú volt, ki cselekedetei fölött a legteljesebb szabad akarattal határozhatott. Szent Pál époly kevéssé volt epileptikus, mint az ószövetségnek egyik legnagyobb és legjellegzetesebb prófétája, Ezekiel, akit a kritikai iskolának számos híve — ugyancsak számos látomása és szimbolikus cselekedete miatt — szintén e rettenetes betegség áldozatának tart. Elsőnek Alexander W. M. vetette fel 1904-ben azt a gondolatot, hogy Szent Pál váltólázban (malária) szenvedett. Seeligmüller, Ramsay, Emmet, Wrede, a katolikus Sickenberger és legújabban Allo is elfogadták ezt a véleményt. Allo még e betegség kezdetének időpontját is megállapíthatónak gondolja. Szent Pál tizennégy esztendővel Kor. II. meg
