Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Bendefy László: A kumai püspökség története
A KUMAI PÜSPÖKSÉG TÖRTÉNETE 319 1389—1396. Fr. Martino Russo (OFM?). 1396—1399. Fr. Bernardus de Capha OFM. 1399—1421. Fr. Joannes Gibiletus OFM. 1421— ? Fr. Ambrosius Scipio de Capha, az utolsó (?) kaukázusi püspök. Gyenge száz esztendőt ölelnek át ezek a sorok mintegy tíz püspök nevével. Valószínűség szerint ez idő alatt legalább 15—16 püspöknek kellett híveit kormányoznia. Szinte megdöbbentenek bennünket ezek az évszámok. Nyolc püspök közül öten átlagosan mindössze 4 évig ültek a püspöki székben. Milyen mozgalmas időknek kellett lenniök, mennyi gond, baj és törődés jutott osztályrészül ezeknek az apostoli lelkű férfiaknak, hogy a sors ilyen kegyetlenül és hamarosan összemorzsolta őket ! A gond és a baj kétségtelenül megvolt! A XIV. században már igen erőssé lett az a nyomás, amelyet a korábban az arabokkal, most a mongolokkal előretörő mohamedánizmus a kereszténység előázsiai előőrseire gyakorolt. Különösen nagy volt a nyomás a Kaukázusban, mert ennek déli lejtőire, Arméniába már a VIII. században befészke- lődtek Mohamed hívei, északról és keletről pedig a végzetes kalkamenti ütközet (1223) óta az iszlám ugyancsak előretörőben volt. Nem akarom a kérdés köztörténeti oldalát most részletezni, ezért itt csak annak megállapítására szorítkozom : hogy a katolicizmus Előázsiában a XV. század elejéig tartani tudta magát, örökre egyik legdicsőségesebb fejezete marad egyháztörténetünknek, mert ehhez az eredményhez igen sok hittérítő szerezetes példásan buzgó apostolkodására, igen sok testvér kiömlő vérére volt szükség ! És még szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a XIII. századtól kezdve a tatárok lettek Ázsia urai. Az ő vallási türelmük két évszázadon át többé-kevésbbé megtűrte, sőt nem egyszer előnyben is részesítette a keresztény vallást az iszlámmal szemben.1 Mégis — a jelek szerint 1380 táján — olyan idők következtek, amikor a katolikus püspökségnek s azzal együtt valószínűen a ferences hittérítőknek is el kellett Magyerből menekülniök. Többé nem esik róluk szó a pápai bullákban, sem egyéb vatikáni okmányokban nem akadunk nyomukra. 1380-ban kiáltatta ki magát Timurlenk Szamar- kand emirjévé s rövidesen elindult hódító htjára. Ebben az időben a kipcsak birodalom ura Toktamis kán volt. Nyugtalan vérű, fondorkodó, másokat örökké rettegésben tartó, nagyratörő akarnok. Már elődjével, Timur Melik kánnal fegyveres összeütközésbe került (1376), majd Timurlenkkel is szembehelyezkedett. Emiatt az utóbbi fegyveresen űzőbe vette s Toktamisnak Oroszország felé kellett menekülnie. Ez a 1 V. ö. 1. alatt id. m. 340 skk. 11. továbbá Ferences Közi. 1937. évf. 70—71. 11.
