Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Zimándi Pius: Kódexirodalmunk és a társadalmi kérdések
312 ZIMÁNDI PIUS A teljesség kedvéért kell megemlékeznünk Apáti Ferenc jól ismert Cantilénájáról (1526 körül), mely feddő költészetünk egy értékes darabja. Egyaránt korhol benne minden társadalmi réteget maró gúnnyal, még a királyokat is (a régiek «igazak valának, szent (!) koronának híven szolgálának, avval áldozának». (II. 102—103.) Apáti is inkább már az újkor felé mutat. «Ütött a magyar középkor végső órája ... Szent István épületének falai megrepedeztek. Az omladozó bástyán könyvvel kezében áll és vádol egy erős férfiú, kiből a kolostorokban még tisztán megőrzött középkor lelke szól»1 : a Karthauzi Névtelen. Anyagunk legnagyobb részével azonban még a középkorban vagyunk. A középkorban, mely tudta és értékelte, hogy békesség vagyon a cellában : a cellának kívüle nincsen egyéb, hanem csak hadakozás. Fölülemelkedve a földi hívsá- gokon és hittságokon, ájojtatus lélekkel várták, míg megszűnnek a setétségnek hajlási, míglen ez jelen való időnek ködös borulása elmúlik, és nap tetszik, azaz eljön az örök boldogságnak fényes nyilatkozása (IX. 206.). Zimándi Pius. 1 Horváth János: A magyar irodalmi műveltség kezdetei. Bp. 1931. 254—55. 1.
