Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Szabó Vendel: Szent Tamás bölcselete és az ordinationes
296 SZABÓ VENDEL tekintélyének megfelelő biztonság figyelembevételével állíthatjuk, hogy a 24 tétel Szent Tamás tanítását tartalmazza, amely tételek másrészt magukon hordozzák a biztonság jelleget — tutae normae — olyan értelemben, hogy nyugodtan feltételezhetjük, hogy az igazi bölcselet eszközei azon bölcseleté, amelyet az Egyház az ő teológiájában a kinyilatkoztatás kifejtése és támasztéka gyanánt felhasználhat. A kongregációi döntés helyes értelmezéséből következik, hogy az nem lehet kizárólagos értelmű, mintha az ezen tételezésektől eltérő vagy ellentétes vélemények vi decreti, mint «non tutae normae» lennének megbélyegezve. Szó sincs róla ! Ugyanazon cél elérésére látszólag több út is vezethet és ha akár az evidentia intrinseca, akár az evidentia extrinseca nem ad objektív tévedhetetlen eligazítást — mint most a mi esetünkben — ellentétes vélemények is lehetnek quoad nos egyszere veszélytelenek, mint erre sok egyházi tan egyidejű különböző magyarázata számtalan példát nyújt. Az ellentétes állítások egymáshoz viszonyított szimultán igazságáról szóló logikai szabály az állítások tárgyi igazságát vagy hamisságát tekinti, amitől a tutum mint jelző-fogalom formaliter elvonatkoztat. A logikai szabály csak azon esetben lenne alkalmazható, ha a biztonságosnak minősített állítások objektív igazsága mindig világosan felismerhető lenne. Ez esetben a biztonságos és az abszolút igaz materialiter egybeesnének és akkor — suppositis supponendis — állíthatnók, hogy a «veritas veritati contradicere non potest» elv alapján veszélyessé válnék az olyan állítás, amelynek ellenkezője a norma tuta jelzőt kapja. Ami azonban a mi esetünkben az abszolút igazságot nem feltétlenül garantáló tekintély alapján nem állítható, az észargumentumok pedig nem nyújtanak feltétlen biztos alapot a tárgyi igazság feltétlen kiderítésére.1 1 Az elmondottak megvilágítására párhuzamot vonhatunk Szent Tamás és Ligouri Szent Alfonz között. Amint a 24 tételről a kongregáció kimondta pro tempore a veszélytelenséget a fentebb kifejtettek értelmében, hasonlóképpen állapította meg a ritus-kongregáció — 1803 május 18. — majd s. poeni- tentiaria — 1831 júl. 3.— a szentalfonzi morális elvekről és tételezésekről a veszélytelenséget : «S. Sedes doctrinam S. Alphonsi positive permittit tamquam sanam ac tutam sequi», mondja Aertnys-Damen — Theol. mor. 1932. n. 79. — Vagy amint az egyháztanítói méltóságra való felemelés decrétuma mondja, hogy az ő műveit «animarum moderatores inoffenso pede incedere possent». Következik talán mindebből, hogy Szent Alfonz mindig és mindenben követendő? Hiszen maguk a római döntések többször ellenmondanak neki — Gaudé, Theol. Mor. 1905. p. XL1 —. Avagy nem közismert-e a moralisták egymástól eltérő és szembenálló állásfoglalása a probabilizmus értékelésében és egyáltalában nem zavarja őket, hogy mi Szent Alfonz véleménye, aki pedig hivatalosan a «probatus auctor» nevet hordozza. A probabilizmus, aequi- probabilizmus, probabiliorizmus stb. egyaránt tuta norma jelleggel bír, ámbár ellentétük nyilvánvaló és objektív igazságukat auktoritatív nem lehet eldönteni, ha Szent Alfonz akár probabilista, aequiprobabilista, vagy proba- • biliorista volt, akinek tanításával való egyezőségüket állítják.
