Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
272 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN Az előadásért, amelyhez dr. Nizsalovszky Endre és dr. Kérészy Zoltán egyetemi ny. r. tanár szólt hozzá, dr. Notter Antal professzor mondott köszönetét. Irodalom — Literatur— Bulletin. I. Hazai. Dr. Stephanus Sipos: Enchiridion Juris Canonici. Editio Quarta. Pécs, 1940. Haladás rt. 1076 oldal. Sípos István dr. több mint ezeroldalas latinnyelvű egyházjoga tizennégy év alatt immár a negyedik kiadásban jelent meg. Szükséges-e ennek megemlítése után a könyvet és íróját méltatni, amikor már a negyedik kiadás megjelenésének ténye a legnagyobb elismerést jelenti nemcsak a magyar tudósnak, hanem rajta keresztül a magyar tudománynak is? A világirodalom ugyan nincs hijjával latinnyelvű egyházjogi munkáknak, de Vermeersch—Creusen Epitome- ját és Prümmer kérdés-feleletekben feldolgozott kisebb terjedelmű munkáját leszámítva aligha van még négy kiadást megért latinnyelvű kánonjogi kézikönyv a világirodalomban. Ez egymagában bizonyítja, hogy Sipos munkáját távoli világrészekben is használják s ha a magyar olvasó feleslegesnek is tartja azt, hogy a negyedik kiadás megemlékezik pl. a Kínában tartott legújabb zsinatról (237. oldal), annak okát megtalálhatja abban, hogy Sipos könyvéből tanítják a kánonjogot Kína több szemináriumában. Az új kiadás nem hoz lényeges változtatásokat, arra nem is volt szükség. Megtaláljuk azonban a negyedik kiadásban az újabb kánoni jogszabályokat és konstituciókat, továbbá a vonatkozó irodalmat is. Van ugyan még ezernyi jogszabály és dolgozat, aminek «nemismerését» fel lehetne róni, de ez éppen érdeme a könyvnek, amelynek irodalmi hivatkozásai csak a lényeget ölelik fel, azok szervesen összefüggnek a tárgyalt anyaggal s nem a levegőben lógó árjegyzék-kivonatok. Megállapításunk szerint a szerző beledolgozta az új kiadásba Wernz—Vidal legújabb kötetét, a házassági jogba az 1936 aug. 15-i Instrukciót, továbbá Linneborn és Schőnsteiner munkáit, a perjogba Lega, a büntetőjogba Coronata és Roberti újabb köteteit. Az idézett szerzők között azonban következetesen elhanyagolja a szerző — önmagát, pedig irodalmi működése ennek ellenkezőjére jogosítaná, sőt kötelezné. Ép ezért örömmel fedeztük fel az új kiadásban (142. oldal) a Hillinggel folytatott nemesveretű vita anyagát, továbbá (sajátmagára való hivatkozás nélkül) a Jus Pontificium- ban megjelent közjogi vonatkozású tanulmányának konklúzióját (220). Nincs helyünk arra, hogy sorra vegyük a negyedik kiadásban megállapítható kiegészítéseket, de párat felemlítünk : A könyvben idézett szerzők közé Gasparri bíboros utódaként bevonult a Források tudományos rendszerezője, Serédi Jusztinján dr. bíboros-hercegprímás (76). Megtaláljuk az új kiadásban az új honvédelmi törvény papi vonatkozású rendelkezéseit (118). Az irodalomban újabban tárgyalt kérdések egész sorát ismerteti a negyedik kiadás, ilyenek : a iurisdictio történeti kialakulása (168, 169), a supplet Ecclesia-elve
